Lázár János: stratégiai partnerünk a partiumi magyarság

Nekünk stratégiai partnerünk a partiumi magyarság a jövőben - jelentette ki az építési és közlekedési miniszter csütörtökön Nagyváradon.Lázár János Cseke Attila szenátorral, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Bihar megyei szervezetének elnökével tartott sajtótájékoztatón elmondta, ennek egyik jele lesz, hogy június elején Orbán Viktor miniszterelnök a Partiumba látogat és részt vesz RMDSZ kampányában, ezzel érzékeltetve, hogy nemcsak a székelyföldi magyarság az, amely számíthat az együttműködésre és a támogatásra.
    

A bihari nagyvárosban csütörtökön délután tartandó gazdasági fórumot említve a tárcavezető kifejtette, az eseményen azt vizsgálják, hogy Debrecen és Nyíregyháza fejlesztésével párhuzamosan a szatmári és a bihari részeken milyen gazdasági együttműködésekre és magyar-román kooperációra nyílik lehetőség. Magyarország európai uniós elnökségének fő célkitűzésévé kívánja tenni Románia schengeni csatlakozásának támogatását, az elsődleges célunk, hogy a schengeni határ megszűnjön Magyarország és Románia között - hangsúlyozta Lázár János, hozzátéve, ehhez egyszerre és együtt társadalmi, gazdasági és nemzeti érdekünk fűződik.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Csak a haja bánta

Csak a haja bánta

Lakástűzből először mentett életet Péter Nóra zászlós, a Miskolci Rendőrkapitányság Vasúti Rendőrőrs járőrparancsnoka, és annyira belemelegedett, hogy csak utána vette észre, a haja megsínylette.

Rendőrök találtak rá az ártérben eltévedt fiatal lányra

Rendőrök találtak rá az ártérben eltévedt fiatal lányra

Szerencsés kimenetelű keresőakciót hajtottak végre a hódmezővásárhelyi rendőrök.

Valóban csak pihenni akartak?

Valóban csak pihenni akartak?

Egy éber rendőr figyelmességének köszönhetően két körözöttet fogtak el március 17-én Budapesten, a XIV. kerületben.

Indul a tavaszi szezon

Indul a tavaszi szezon

A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság fokozott óvatosságra és tudatos vagyonvédelemre hívja fel a lakosság figyelmét a külterületi ingatlanok biztonságáért.

ORFK: egyre javulnak a bűnügyi statisztikák

ORFK: egyre javulnak a bűnügyi statisztikák

Magyarországon egyre javulnak a bűnügyi statisztikák, az előző évekhez hasonlóan tavaly tovább csökkent a bűncselekmények száma.

Kerékpártolvaj testvérpárt fogtak el a kaposvári nyomozók

Kerékpártolvaj testvérpárt fogtak el a kaposvári nyomozók

Két nap alatt három biciklit vittek el, de a rendőrök mindet megtalálták.

Kamerás kukkoló

Kamerás kukkoló

A ceglédi nyomozók rövid időn belül azonosították a gyanúsítottat.

Újabb dílert fogtak el Tökölön

Újabb dílert fogtak el Tökölön

A 22 éves férfi ahhoz a csoporthoz tartozott, amely Spanyolországból szállított Magyarországra drogot.

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Az esettel kapcsolatban egy 45 éves férfit és egy 16 éves fiút gyanúsítottak meg és vettek őrizetbe a Tolna vármegyei nyomozók.

Díszlövések március 15-én

Díszlövések március 15-én

Az ünnepi megemlékezés részeként idén is háromszor elsütnek egy ágyút Budapest belvárosában.

http://ujhazak.com