Lázár Jánostól kérnek segítséget az ESZOSZ-károsultak

Lázár Jánoshoz, a Miniszterelnökséget vezető miniszterhez fordult az Első Magyar Környezettudatos Szociális Országos Szövetkezet (ESZOSZ) 2800 károsultja; az MTI-hez pénteken eljuttatott nyílt levelükben azt írták, sokan közülük emberhez méltatlan körülmények között élnek, mert június óta nem kapták meg fizetségüket.lázárAz ügy előzménye, hogy az ESZOSZ egy uniós projektben hátrányos helyzetű, alulképzett emberek foglalkoztatását vállalta, szerződést is kötött velük, mégsem fizette ki a bérüket. Az érintettek azonban - éppen az érvényes munkaszerződésük miatt - nem jogosultak semmilyen ellátásra, állami juttatásra, így a családjukat nem tudják eltartani.

A múlt évben egy kormányzati vizsgálat szabálytalanságokat tárt fel az ESZOSZ projektjénél, majd az Emberi Erőforrások Minisztériuma fel is bontotta támogatási szerződését. Csepreghy Nándor, a fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkár augusztusban azt mondta, céljuk, hogy a foglalkoztatottak valamilyen ellátás keretében hozzá tudjanak jutni a megélhetésükhez szükséges pénzhez.

A károsultak most azt írták, többször is kértek segítséget, de ügyük megoldásában gyakorlatilag mégsem történt semmi. "A 2800 munkavállaló többsége továbbra is legális jövedelem nélkül tengődik, egyik napról a másikra él (...), sokan nyomorban, emberhez méltatlan körülmények között várják, hogy sorsuk rendeződjön, hiszen 2015. június óta semmilyen hivatalos jövedelmük nincs" - írták Lázár Jánosnak, emlékeztetve a minisztert arra az ígéretre is, amely szerint elmaradt juttatásaikat a bérgarancia-alapból biztosítják.

Azt írták, kétségbeesésükben fordulnak hozzá, azt kérve "utasítsa az illetékeseket, hogy aktatologatás helyett tegyék a dolgukat", hogy a bérgarancia-alapból mielőbb hozzájuthassanak jogos járandóságukhoz. Azt is kérték a minisztertől, személyesen győződjön meg arról, hogy milyen, emberhez méltatlan körülmények között élnek.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Rablás miatt indult eljárás egy férfi és egy nő ellen, akik április 22-én délelőtt egy nem zárt kapun és ajtón egy helyi családi házba engedély nélkül jutottak be.

Sör és mézes barack

Sör és mézes barack

Két férfi rabolt ki egy padon ülő embert Pécsett, a zsákmányt mindjárt el is költötték egy közeli dohányboltban.

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Két órán belül elfogták a kecskeméti nyomozók a rablót, akit őrizetbe vettek és kezdeményezték letartóztatását.

ORFK: pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon

ORFK: pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon

Pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon a rendőrség napja alkalmából - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálata szerdán a police.hu oldalon.

Váratlan vendég

Váratlan vendég

Gyors vagyonszerzés reményében budai ingatlanokba surrant be egy férfi, a fővárosi rendőrök elfogták.

Öngyilkosságban közreműködés miatt emeltek vádat egy férfi ellen Siklósón

Öngyilkosságban közreműködés miatt emeltek vádat egy férfi ellen Siklósón

Vádat emelt a Siklósi Járási Ügyészsg egy helyi férfi ellen, aki az interneten bátorított öngyilkosság elkövetésére egy Németországban élő férfit - közölte a Baranya Vármegyei Főügyészség kedden az MTI-vel.

Sosem volt jogsija, de szeretett autózni

Sosem volt jogsija, de szeretett autózni

A salgótarjáni rendőrök őrizetbe vették azt a 20 éves férfit, aki áprilisban négy autót ellopott és további kettőt feltört.

Állatkínzás gyanúja nyomán kiskorú veszélyeztetése is felmerült

Állatkínzás gyanúja nyomán kiskorú veszélyeztetése is felmerült

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIV. Kerületi Rendőrkapitánysága kiskorú veszélyeztetése bűntett gyanúja miatt folytat eljárást egy 23 éves budapesti nővel szemben.

Nem az ő napja volt…

Nem az ő napja volt…

Lopott bankkártyával próbált fizetni egy 25 éves férfi Kecskeméten, de a tranzakció nem sikerült.

Életmentő fényjelzéseket adott le egy kutya Sopronban

Életmentő fényjelzéseket adott le egy kutya Sopronban

Életmentő fényjelzéseket adott le egy kutya Sopronban - tudatta a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön a police.hu oldalon.

http://ujhazak.com