Lázár: rendkívüli támogatást ad a kormány a csanádpalotai önkormányzatnak

72,7 millió forintos rendkívüli támogatással segíti a kormány a csődhelyzetben lévő csanádpalotai önkormányzat működését - tájékoztatta a Miniszterelnökséget vezető miniszter, a térség országgyűlési képviselője csütörtökön az MTI-t.Lázár János közölte: a támogatás segíti a település működését és biztosítja az ott élők számára az önkormányzati szolgáltatásokat. Nyergesné Kovács Erzsébet (független) polgármester, akit tavaly júniusban választottak a 2800 lakosú Csongrád megyei kisváros vezetőjévé, az MTI-nek korábban elmondta, több évre visszanyúló folyamat, pénzügyi szabálytalanságok sorozata vezetett ahhoz, hogy az önkormányzatnak 90 napon túli lejárt határidejű tartozása is volt már.

    
A polgármester az év elején a képviselő-testületnél kezdeményezte az adósságrendezési eljárás megindítását, javaslatát először azonban nem támogatta a képviselők többsége. Az önkormányzat likviditási tervének elkészítése után, január 15-én azonban a képviselők egy ellenszavazat és egy tartózkodás mellett arról döntöttek, hogy a polgármester a Szegedi Törvényszéknél kezdeményezze az eljárás megindítását.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

Idén is megerősített rendőri jelenléttel, fizikai védelemmel és bűnmegelőzési intézkedésekkel segíti a BRFK, hogy mindenki biztonságban élhesse meg az ünnepi időszakot.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Eltáncolt mobilok

Eltáncolt mobilok

Európai koncertturnén lopó fiatalokat fogtak el a budapesti nyomozók.

Oszlopnak ütközött a lopott autóval

Oszlopnak ütközött a lopott autóval

Kőbányán balesetet okozó autótolvajt fogtak el a rendőrök.

http://ujhazak.com