Leányfalunál a honvédtisztjelöltek is segítenek a védekezésben

Leányfalunál a Magyar Honvédség Ludovika Zászlóaljának első százada is részt vesz a védekezésben, 12 órás váltásokban műszakonként 72 honvédtisztjelölt dolgozik - mondta el az MTI-nek szerdán a század parancsnoka.Soós Gábor tájékoztatása szerint a vízügyi szakemberek irányításával homokzsákokat töltenek, illetve a zsákokat juttatják el a töltési helyekre. Adorján András, Leányfalu független polgármestere elmondta, a 2013-as tapasztalatokat felhasználva hétfőn földmérőkkel végigjárták a település mélypontjait, és a veszélyeztetett pontokon jól láthatóan megjelölték a várható vízszint magasságát. Ez segítséget jelent a gátépítésnél, illetve a lakosoknak.


A településen 16 ház van, ahol laknak az ártéri nyaralókban, nekik el kellett hagyni az ingatlanjukat. Ők már megszervezték saját védelmüket, egy háromtagú családnak kellett szállást találni, nekik egy helyi lakos felajánlotta a házát, illetve egy idős hölgynek egy szobát a helyiek. Emellett a tornacsarnok és a faluház nyitva áll, hogy ha bárkinek szüksége lenne rá, oda be tudják fogadni őket - ismertette a polgármester.


Hétfőn 5000 zsákkal kezdték a felkészülést, ezeket civilek töltötték meg homokkal. A felkészülést négy nyíregyházi vízügyi szakember segíti, egyikük már a 2013-as árvízkor is Leányfalun volt - részletezte. A katasztrófavédelemtől 440 köbméter homokot és 130 ezer zsákot kaptak, ebből már 60 ezer zsákot beépítettek, és 10 ezer zsák azonnal lerakható - tette hozzá.


Leányfalun jelenleg 90 százalékos a készültség. Arra számítanak, hogy nagyjából 40 centivel alacsonyabb lesz a vízszint, mint a 2013-ban, ezért az akkorinál 20 centivel alacsonyabb gátakat építenek, de van tartalékuk az azonnali beavatkozásra - mondta Adorján András, kiemelve, hogy a munkában sok segítséget kapnak a helyi civilektől és a település vállalkozóitól.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A génjei buktatták le

A génjei buktatták le

Egy táskát akart elrabolni, végül éppen az árulta el a támadót, amit hátrahagyott: a DNS-e.

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

A több mint fél éve szökésben lévő 53 éves férfira az NNI fejvadászai a TEK műveleti egységének segítségével csaptak le.

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

A 24 éves férfit a helyszínen elfogták a rendőrök, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Rádupláztak

Rádupláztak

Egy rollerrel érkeztek, kettővel távoztak.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Romániából érkező utazó bűnözők törtek be elektronikai áruházakba, három üzletet fosztottak ki Békésben.

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

A rendőrök öt körözött személyt fogtak el a BKK-val közös akció során.

Kivontuk a forgalomból

Kivontuk a forgalomból

Elfajult egy nézeteltérés két közlekedő között az M44-es autóút Békés megyei szakaszán.

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks 30 kilométeres körzetében - közölte a katasztrófavédelem a Facebook-oldalán.

http://ujhazak.com