Legfőbb Ügyészség: egyre aktívabb Magyarország az Eurojustban

Egyre aktívabb tagja Magyarország az Európai Unió tagállamai közötti büntető igazságügyi együttműködés szervének, az Eurojustnak; idén már 75 ügyben kezdeményezte, hogy a szervezet foglalkozzon konkrét esetekkel, míg tavaly ez a szám egész évben 102 volt - közölte Venczl László főosztályvezető-helyettes ügyész, a szervezet magyar tagja a Legfőbb Ügyészség pénteki háttérbeszélgetésén, Budapesten.A 2002-ben alapított Eurojustnak Magyarország 2004 óta tagja. A szervezet célja, hogy elősegítse a bűnügyi igazságügyi együttműködést a tagállami hatóságok között a súlyos, határokon átnyúló bűncselekményekkel, például a szervezett bűnözéssel, a terrorizmussal kapcsolatos eljárásokban, ugyanakkor harmadik államokkal is együttműködik.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:



Az Eurojustban Magyarország az ügyészségi szervezettel képviselteti magát, magyar tagja a legfőbb ügyész által kinevezett ügyész. Venczl László ismertetése szerint amellett, hogy Magyarország a múlt évben 102 ügyben volt kezdeményező fél, más országok 109 ügyben keresték meg. A szervezet támogatja közös nyomozócsoportok felállítását is, Venczl László szerint a magyar tagság egyik fontos hozadéka éppen ez. Hozzátette: ez a forma a hagyományos jogsegélykapcsolatoknál gyorsabb, rugalmasabb.


Az Eurojust keretében először 2011-ben vettek részt magyar ügyészek közös nyomozócsoport munkájában az úgynevezett futballbundabotrány ügyében, eddig összesen 17 nyomozócsoport munkájában működtek közre. A legtöbb ilyet, hét nyomozócsoportot emberkereskedelem miatt hívták életre, a listán második helyen az embercsempészet szerepel, de olyan nagy horderejű ügyekben is volt már példa az együttműködésre, amelyek kábítószer-kereskedelemre, költségvetési csalásra, vesztegetésre, gyermekpornográfiára irányultak.


A magyar részvételű közös nyomozócsoportok által vizsgált esetekben eddig kilenc esetben emeltek vádat, nyolc ügyben még folyamatban van a nyomozás. Az ügyészség által részletesen is ismertetett konkrét esetek közül az emberkereskedelem miatt felállított nyomozócsoportok elsősorban olyan ügyekben jöttek létre, amelyekben az elkövetők szexuális kizsákmányolás, illetve prostitúció céljából utaztattak külföldre magyar nőket.


Az egyik csoport egy Angliában működő szervezethez köthető, a még 2013-ban elfogott öt vádlottra végül összesen 36 év szabadságvesztést róttak ki. Egy másik ügyben Hollandiába, illetve Belgiumba utaztattak nőket, ebben az esetben Hollandiában még folyamatban van a büntetőeljárás. Szintén prostitúcióval függ össze az az emberkereskedelmi ügy, amelyben pénteken emelt vádat a Csongrád Megyei Főügyészség. Ebben az ügyben elsősorban Franciaországba utaztattak nőket, hogy ott prostitúcióra kényszerítsék őket.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel kézzel és feszítővassal egy 20 éves férfi Újpest egyik ipari övezetében - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon kedden.

http://ujhazak.com