Lehet, hogy ez volt az utolsó Sziget Fesztivál! - kapcsolódó videók

Történt egy olyan dolog a Szigeten, hogy lehetséges, ez volt az utolsó tombolás. Legalábbis ezekkel a szervezőkkel biztos nem!


Gerendai több százmilliós nyereséget produkált. Az egyik „speaker” kikiáltotta, hogy a tömeg bojkottálja az októberi népszavazást.

0

Gerendai a Sziget főszervezője kurvára sajnálja, hogy ez történt. Pedig Ő is egyetért a kvóta népszavazás elleni indulatokkal.

Gerendai Károly a 24.

hu, hírportálnak nyilatkozott arról, hogy gyakorlatilag halvány fingja nincs, hogy ki volt az a „speaker”, aki bemondta zárásba, hogy a népek bojkottálják a kvótanépszavazást.


2

3

„Én most hallok először erről, hogy őszinte legyek azt sem tudom, hogy ki ez a speaker. Szóval, ha volt ilyen, akkor én azt nagyon sajnálom, még akkor is, ha személy szerint egyet értek az ő véleményével. Azt gondolom, hogy ilyenről szó sem lehetett volna, nem ezért kapott mikrofont kezébe, hogy erről beszéljen.”

Interjúban Gerendait megkérdezték, hogy most akkor visszavonul?

Válaszban az nem volt, de ugyanakkor azt szeretné, hogy minden maradjon a Sziget Fesztivállal kapcsolatban a megszokott kerékvágásban.

Minden bizonnyal így is lesz!

Miért is?

Mert Orbán Viktor megengedi a Sziget Fesztivált.

5

7

000

Hogy van a meghasonulás? Miniszterelnökünk az ominózus politikai találkán aláírta az önkéntes kvóta referendumot. Ez azt jelenti, ha a jövőben egy bal oldali gyatra kormány lesz hatalmon, akkor Orbán után az özönvíz a magyar és a magyar-cigány szívja meg.

Mondjuk:

Ha Orbán tökös cigány-magyar nemzetipolitikus, akkor első lépésben megszünteti a Sziget Fesztivált, majd követi Angliát; Huxitban!

Viktorunk helyt ad a neoliberális mocsoknak a Szigeten és a Prideben a demokrácia nevében. Ugyebár, mert a politikus (miniszterelnök) nem mindent mondhat ki, csak azt, amit neki mondanak!

Szerintünk a nemmel szavazás, csak késleltetés, de nyerhetünk egy kis időt! Tegyük hát nemet. Anno a magyar megénekelte.







Forrás: 24.hu

Hozzászólások

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

http://ujhazak.com