Lemondott a PSZÁF két alelnöke és a PBT elnöke

PSZAFA Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) két alelnöke, Sáray Éva és Balogh László, valamint Nadrai Géza, a Pénzügyi Békéltető Testület (PBT) elnöke benyújtotta lemondását - közölte a PSZÁF hétfőn.

Szász Károly, a PSZÁF elnöke június 21-i hatállyal elfogadta a vezetők lemondását, amelyről hétfőn írásban tájékoztatta Orbán Viktor miniszterelnököt.
A PSZÁF elnöke június 24-i hatállyal Gázmár Zoárdot, a felügyeleti igazgatóság eddigi ügyvezető igazgatóját nevezte ki alelnökké, aki a PSZÁF elnökének távollétében ellátja az elnök általános helyettesítési feladatait is.

Sáray Évát és Balogh Lászlót 2010. júliusban nevezte ki hat évre a PSZÁF alelnökévé Szász Károly javaslatára Orbán Viktor miniszterelnök. Nadrai Gézát 2011 február elsejei hatállyal nevezte ki Szász Károly a PBT elnökének.
Az MTI kérdésére Binder István, a PSZÁF szóvivője elmondta: indoklást a PSZÁF nem kíván közölni.
A kormány június 7-én nyújtotta be az Országgyűlésnek a Magyar Nemzeti Bank és a PSZÁF összevonásáról szóló törvényjavaslatot, így az indítvány elfogadását követően megszűnik a PSZÁF.

Az Európai Központi Bank megkapta előzetes véleményezésre a Nemzetgazdasági Minisztériumtól a törvényjavaslatot, a tárca sürgős eljárást kért.
Az EKB jellemzően egyhónapos határidővel készíti el jogi véleményeit, de adott esetben kérvényezheti e határidő további egy hónappal való meghosszabbítását. Amennyiben a tagállam sürgős eljárás lefolytatását kezdeményezi, és annak szükségességét elégségesen meg is indokolja, akkor egy hónapnál rövidebb idő alatt is elkészülhet a jogi szakvélemény

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Jármű önkényes elvétele miatt indítottak eljárást a nagyatádi nyomozók

Jármű önkényes elvétele miatt indítottak eljárást a nagyatádi nyomozók

Az éj leple alatt kötött el egy kocsit két 16 éves fiú.

Bokorban próbált elbújni

Bokorban próbált elbújni

A riasztó buktatta le, a bokor pedig nem rejtette el – a rendőrök még a helyszínen elfogták a betörőt Kecskeméten.

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Az akció során közel 2,2 kg drog piacra kerülését akadályozták meg a rendőrök.

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

A Paksi Rendőrkapitányság egyenruhásainak gyors döntése és szakszerű elsősegélynyújtása mentette meg annak a férfinak az életét, aki a rendőri felszólításra nem állt meg egy közlekedési ellenőrzésre, majd balesetet szenvedett.

Loptak, hogy befizesse a bírságot

Loptak, hogy befizesse a bírságot

A pásztói rendőrök elfogták azt a fiatal párt, akik előre kitervelten megloptak egy idős asszonyt.

Késelés Enyingen

Késelés Enyingen

Két férfit életveszélyesen megsebesített egy 41 éves enyingi lakos.

Légyottra ment, végül kirabolták

Légyottra ment, végül kirabolták

Egy 22 éves férfi egy internetes felnőttoldalon megismert nőhöz érkezett Érsekvadkertre.

Segítségnyújtás nélkül elhajtott, őrizetben van

Segítségnyújtás nélkül elhajtott, őrizetben van

Két kerékpáros halt meg egy Békés határában történt közlekedési balesetben.

Vonaton szúrták ki a drogfogyasztót

Vonaton szúrták ki a drogfogyasztót

A készenléti rendőrök a magyar–osztrák–német vonatkísérő szolgálat keretében nemzetközi járaton intézkedtek egy 25 éves ukrán férfival szemben.

Megszegte a szabályt

Megszegte a szabályt

A férfi a távoltartás hatálya alatt zaklatta azt a nőt, akit korábban bántalmazott.

http://ujhazak.com