Lemondtak a Hír TV, a Magyar Nemzet, az MNO és Lánchíd Rádió vezetői

Lelkiismereti okokból benyújtották a fel-, illetve lemondásukat a Magyar Nemzet, az MNO, a Hír Televízió és a Lánchíd Rádió vezetői pénteken - olvasható az mno.hu portálon.

simicskaA közlemény szerint pénteken benyújtotta fel-, illetve lemondását Liszkay Gábor, a Magyar Nemzet főszerkesztője, a Hír Televízió elnöke, Gajdics Ottó, a Lánchíd Rádió főszerkesztője, Élő Gábor, az MNO főszerkesztője, Szikszai Péter, a Hír Televízió vezérigazgató-helyettese, Csermely Péter, a Magyar Nemzet főszerkesztő-helyettese és Szerető Szabolcs, a Magyar Nemzet főszerkesztő-helyettese.

Az Index elérte, Simicska Lajost, akinek az érdekeltségi körébe tartoznak a médiumok. Azt közölte a portállal, meglepetésként érte a vezetők lemondása, ő is most próbálja kideríteni, hogy mi történt.

Az atv.hu-n megjelentek szerint azt közölte, ő sem tudott előre a döntésről, arról akkor értesült, amikor az olvasók, és ezt különösen nehezményezi. "Árulásnak tartom, és mellbe vágott" - idézi a portál a vállalkozót, aki hozzátette, megoldja a problémát, és holnapra mindenki megismeri az új struktúrát.

A Népszava internetes kiadásában csütörtökön este megjelent cikk szerint Simicska Lajos arról beszélt a lapnak: totálissá válhat a médiaháború, ha a kormány az RTL-lel való békülés jegyében öt százalékra csökkenti, ugyanakkor kiterjeszti a reklámadót.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Még Dubajban sem lehet elbújni a rendőrök elől

Még Dubajban sem lehet elbújni a rendőrök elől

Az Egyesült Arab Emírségekben fogtak el egy körözött férfit a Pest vármegyei rendőrök a NEBEK, a KR NNI és a helyi hatóságok együttműködésével.

Fesztiválszezon - vásároljunk biztonságosan jegyet!

Fesztiválszezon - vásároljunk biztonságosan jegyet!

Kezdődik a fesztiválszezon, indulnak a nyári koncertek, ami a jegyekkel, belépőkkel való visszaélések, csalások számának megszaporodását is eredményezheti.

Több körözött embert is elfogtak a Kelenföldi pályaudvarnál zajló közbiztonsági akcióban

Több körözött embert is elfogtak a Kelenföldi pályaudvarnál zajló közbiztonsági akcióban

Több mint 700 igazoltatást hajtott végre és 29 embert fogott el, illetve állított elő a rendőrség a Kelenföldi pályaudvar könyékén május 28-tól zajló közbiztonsági akcióban - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálata.

Ellopta a büfé napernyőjét

Ellopta a büfé napernyőjét

Rövid időn belül elfogták a balatonalmádi rendőrök az 52 éves férfi.

24 órán belül rendőrkézen a kifosztó

24 órán belül rendőrkézen a kifosztó

A kalocsai rendőrök egy napon belül azonosították és elfogták azt a fiatalt, aki elvette egy mozgásában korlátozott idős férfi pénzét.

Példás összefogás Liánáért

Példás összefogás Liánáért

Osztrák és magyar rendőrök fogtak össze egy jó célért a pünkösdi hétvégén.

Fogva tartotta volt párját egy zalai férfi

Fogva tartotta volt párját egy zalai férfi

Bántalmazta és fogva tartotta volt párját egy zalai férfi, akit őrizetbe vettek - közölte a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu oldalon.

Őrizetben az utazó betörő

Őrizetben az utazó betörő

Kezdeményezték a Hajdú-Bihar vármegyei tettes letartóztatását.

A melltartójában találtak drogot

A melltartójában találtak drogot

A rendőrök egy jászapáti nőt fogtak el a DELTA Program keretében, aki kábítószert terjesztett a településen.

Rendőrök avatkoztak közbe Csepelen

Rendőrök avatkoztak közbe Csepelen

Négy férfi verekedett össze egy XXI. kerületi utcán.

http://ujhazak.com