Lenyúlták az Összetartozás Dalát?

Bolyki György egy blogbejegyzésében indulatosan fejtette ki, hogy a napokban megjelent Barackfa - Az Összetartozás Dala ötletét, a honlapot és a kottát is tőle nyúlták le.


Bolyki azt állítja, hogy testvére, Bolyki Balázs mesélt a tervéről Bársony Bálintnak, aki állítólag a dal egyik szerzője. Elmondta, hogy szeretne írni egy olyan dalt, amivel meg tudja énekeltetni az egész országot, hogy „az éneklésen keresztül elkezdődjön egy újfajta közösségépítés sok szenvedést látott kis hazánkban".
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Már a tervet is kidolgozták és a próbák is elkezdődtek.

bolykibrothers

Néhány nappal később azonban Bársony Bálint a Sztár Jam Session alkalmával a színpadra kiállva a saját dalaként állt elő az ötlettel.

"Azt is elmondta, hogy szeretné bevonni a legkisebb falvak lakóit is, sőt, az országhatáron kívül élőket is a nagy nemzeti együtt éneklésbe. Majd ott helyben felkérte a Bolyki Soul&Gospel Kórust, csatlakozzon kezdeményezéséhez, és reményét fejezte ki, hogy mások is mellé állnak" - írja a zenész a blogjában.

00024504

Mikor ezt megtudta, természetesen nagyon dühös lett a testvérével együtt. "Nem vagyunk indulatos csávók, de ez akkora pofátlanság volt, hogy Balival tíz percre eltűntünk a színről, nehogy valakinek valami csúnyát mondjunk." Azt állítják, hogy nemcsak a dalt lopták el, hanem a honlapot is, ahol letölthető kotta és a karaoké is megtalálható.

1-1

A Nemzeti Összetartozás Dalát a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium készítette el neves zenészek és előadóművészek közreműködésével. Hallható az MR Gyermekkórusa, Csizmadia Anna népdalénekesnő, Antal Timi, Bencsik Tamara, Baricz Gergő és Kállay-Saunders András énekesek, Gergely Éva énekesnő és Bársony Bálint szerző.

A dalból készült videóklipet a Nemzeti Összetartozás Napján sugározzák majd a közszolgálati médiumok csatornái. Június 4-én 18 órától a dal felcsendül az Országház Kupolatermében, valamit a szabadkai Szent Teréz Templomban.  "A dal közös éneklésre buzdít, amellyel átélhető a közösséghez tartozás örömteli élménye, valamint kifejezhető a nyelvéből, zenéjéből, kultúrájából erőt és értéket merítő magyarság nemzeti megújulása, összetartozása.

Íme a dal:



Ez pedig a karaoké változat:



(hír24, propeller)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

A rendőrök pár órán belül elfogták a 64 éves elkövetőt, majd gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

A radarképeken is megjelennek a hatalmas balatoni árvaszúnyog-rajok - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán pénteken.

Tömegverekedés Monoron

Tömegverekedés Monoron

Több embert is gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök.

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Nem kell lakat a száradó farmerre, de a kiskaput azért érdemes kulcsra zárni.

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A támadó még májusban baltával szerezte meg egy 49 éves férfi telefonját a kesznyéteni Szamárhát-tanyán.

A hangja elárulta

A hangja elárulta

Ismerősét rabolta ki a kunmadarasi férfi.

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Egy szikével rontott be egy lakásba, némi értékkel távozott. A kecskeméti járőrök egy órán belül elfogták.

Épségben megtalálták a beteg csecsemőt

Épségben megtalálták a beteg csecsemőt

Egy beteg csecsemőt vittek el engedély nélkül egy németországi kórházból, ezért a német hatóságok körözést adtak ki a gyermek megtalálása érdekében.

Közel 20 gramm kábítószert találtak Vácott

Közel 20 gramm kábítószert találtak Vácott

A rendőrök azután állítottak meg egy autót, hogy látták, amint egy utas kidob egy tasakot a hátsó ablakon.

http://ujhazak.com