Letartóztatásban az álrendőr

Előbb rendőrnek, majd banki alkalmazottnak adta ki magát az az ismeretlen, aki egy nyugdíjas nővel az összes pénzét le akarta vetetni a számlájáról, mint mondta, biztonsági okból.Egy szekszárdi asszony tett feljelentést, akit ismeretlenek telefonon kerestek több alkalommal, azzal, hogy a bankszámláját valaki fel akarja törni. Először rendőrnek adta ki magát a telefonáló és azt kérte, vegye le az asszony a pénzét, amiért a Teve utcából két autóval jönnek el a rendőrök, hogy egy napra elvigyék, majd visszahozzák azt.

Később egy – magát banki alkalmazottnak kiadó – másik számról telefonáló ismeretlen kérte a pénz felvételére.

Azt állította, belső emberre gyanakodnak, aki a sértett adatait, majd a pénzét akarja megszerezni. A lekötött összegeket és a folyószámlán lévő pénzt ő is készpénzben javasolta levenni, biztonsági okból.

A nő el is ment a bankba, a lekötéseit felszabadította, amiért a bank tranzakciós díjat számított fel, de akkor nem tudtak ennyi készpénzt – több, mint 21 milliót - kifizetni, csak másnap délutánra ígérték. A csalók nem adták fel, megbeszélték az asszonnyal, hogy mindenképpen vegye fel a pénzt, amiért jönni fog egy „nyomozó”.

Közben a becsapott nő feljelentést tett. A szekszárdi zsaruk akciót szerveztek a pénzátadásra, a csaló pedig besétált a kelepcébe. Mikor észlelte, hogy lebukott, próbált elfutni, de elfogták, majd gyanúsítottként hallgatták ki. Őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatását. Az eljárás során kollégáink azt is vizsgálják, hogy milyen további résztvevői vannak az ügynek, ki és milyen módon vett részt a csalásban.

A rendőrség a Mátrix Projekt keretében kiemelt figyelmet fordít az online térben előforduló bűncselekmények felderítésére és megelőzésére. Ismételten felhívjuk a figyelmet, hogy mindig legyenek óvatosak és egészségesen gyanakvók! Ne adják ki idegeneknek sem telefonon, sem üzenetben, e-mailen érkező linken, QR-kódon keresztül a személyes, banki és bankkártyaadataikat!

A sürgető hangvételű megkeresés, kérés mindig legyen gyanús! A rendőrség és a pénzintézetek sem kérik Önöktől, hogy biztonsági, vagy egyéb okból vegyenek fel készpénzt, vagy vezessék át a megtakarításaikat! Gyanús hívás esetén próbálják a korábban használt hivatalos/vezetékes telefonszámokon, egyéb platformokon keresztül ellenőrizni, hogy valóban létező problémáról van-e szó?

A témával kapcsolatos hasznos információkat olvashatnak a www.kiberpajzs.hu oldalon.

Forrás: http://www.police.hu

Hozzászólások

Rendőrök találtak rá az ártérben eltévedt fiatal lányra

Rendőrök találtak rá az ártérben eltévedt fiatal lányra

Szerencsés kimenetelű keresőakciót hajtottak végre a hódmezővásárhelyi rendőrök.

Valóban csak pihenni akartak?

Valóban csak pihenni akartak?

Egy éber rendőr figyelmességének köszönhetően két körözöttet fogtak el március 17-én Budapesten, a XIV. kerületben.

Indul a tavaszi szezon

Indul a tavaszi szezon

A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság fokozott óvatosságra és tudatos vagyonvédelemre hívja fel a lakosság figyelmét a külterületi ingatlanok biztonságáért.

ORFK: egyre javulnak a bűnügyi statisztikák

ORFK: egyre javulnak a bűnügyi statisztikák

Magyarországon egyre javulnak a bűnügyi statisztikák, az előző évekhez hasonlóan tavaly tovább csökkent a bűncselekmények száma.

Kerékpártolvaj testvérpárt fogtak el a kaposvári nyomozók

Kerékpártolvaj testvérpárt fogtak el a kaposvári nyomozók

Két nap alatt három biciklit vittek el, de a rendőrök mindet megtalálták.

Kamerás kukkoló

Kamerás kukkoló

A ceglédi nyomozók rövid időn belül azonosították a gyanúsítottat.

Újabb dílert fogtak el Tökölön

Újabb dílert fogtak el Tökölön

A 22 éves férfi ahhoz a csoporthoz tartozott, amely Spanyolországból szállított Magyarországra drogot.

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Az esettel kapcsolatban egy 45 éves férfit és egy 16 éves fiút gyanúsítottak meg és vettek őrizetbe a Tolna vármegyei nyomozók.

Díszlövések március 15-én

Díszlövések március 15-én

Az ünnepi megemlékezés részeként idén is háromszor elsütnek egy ágyút Budapest belvárosában.

Készpénz helyett utalást követeltek

Készpénz helyett utalást követeltek

A hajdúnánási rendőrök elfogták azt a két fiatalembert, akik egy ismerősüket rabolták ki.

http://ujhazak.com