Letartóztattak egy álrendőrt, aki egy balesetnél bírságolt

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség indítványára a bíróság hivatalos személyi jelleg színlelésével elkövetett befolyással üzérkedés bűntette miatt tartóztatott le egy férfit, aki rendőrnek adta ki magát, és egy balesetnél bírságolt - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség hétfőn az MTI-vel.A közlemény szerint a harmincas évei elején járó férfi 2024 decemberében egy Budapest környéki településen rendőrnek adta ki magát egy általa észlelt, személyi sérüléssel nem járó közlekedési baleset helyszínén.

Az álrendőr a színlelt rendőri intézkedés során arra adott utasítást a feleknek, hogy álljanak félre a forgalom zavartalanságának biztosítása céljából, majd elkérte irataikat és úgy tett, mintha a tevékenységirányító központtal egyeztetné az adatokat. Az álrendőr azt közölte egyikükkel, hogy gyorsan hajtott, nem tartotta be a követési távolságot, ezért kilátásba helyezte a szabálysértés miatti feljelentés megtételét, továbbá azt is valószínűsítette, hogy a sofőr alkoholt is fogyasztott.

Az egyik férfit elküldte baleseti bejelentő nyomtatványt szerezni, míg a másik férfitól azért, hogy a további intézkedéstől és a szankcióktól eltekintsen, meg nem határozott összegű pénzt kért.

A férfi közölte, hogy nincs nála készpénz, amire az álrendőr azt ajánlotta, hogy a pénzt utalja el barátnője bankszámlájára. A férfi 30 ezer forintot átutalt, amit az álrendőr egy bankautomatából még aznap készpénzben felvett.

A nyomozó ügyészség elrendelte az álrendőr őrizetét, gyanúsítottként hallgatta ki, és sikeresen indítványozta letartóztatását, a végzés azonban még nem végleges. A férfi, aki büntetőeljárás és bűnügyi felügyelet alatt követte el a bűncselekményt, beismerő vallomást tett - áll a közleményben.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Rendőrök találtak rá az ártérben eltévedt fiatal lányra

Rendőrök találtak rá az ártérben eltévedt fiatal lányra

Szerencsés kimenetelű keresőakciót hajtottak végre a hódmezővásárhelyi rendőrök.

Valóban csak pihenni akartak?

Valóban csak pihenni akartak?

Egy éber rendőr figyelmességének köszönhetően két körözöttet fogtak el március 17-én Budapesten, a XIV. kerületben.

Indul a tavaszi szezon

Indul a tavaszi szezon

A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság fokozott óvatosságra és tudatos vagyonvédelemre hívja fel a lakosság figyelmét a külterületi ingatlanok biztonságáért.

ORFK: egyre javulnak a bűnügyi statisztikák

ORFK: egyre javulnak a bűnügyi statisztikák

Magyarországon egyre javulnak a bűnügyi statisztikák, az előző évekhez hasonlóan tavaly tovább csökkent a bűncselekmények száma.

Kerékpártolvaj testvérpárt fogtak el a kaposvári nyomozók

Kerékpártolvaj testvérpárt fogtak el a kaposvári nyomozók

Két nap alatt három biciklit vittek el, de a rendőrök mindet megtalálták.

Kamerás kukkoló

Kamerás kukkoló

A ceglédi nyomozók rövid időn belül azonosították a gyanúsítottat.

Újabb dílert fogtak el Tökölön

Újabb dílert fogtak el Tökölön

A 22 éves férfi ahhoz a csoporthoz tartozott, amely Spanyolországból szállított Magyarországra drogot.

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Az esettel kapcsolatban egy 45 éves férfit és egy 16 éves fiút gyanúsítottak meg és vettek őrizetbe a Tolna vármegyei nyomozók.

Díszlövések március 15-én

Díszlövések március 15-én

Az ünnepi megemlékezés részeként idén is háromszor elsütnek egy ágyút Budapest belvárosában.

Készpénz helyett utalást követeltek

Készpénz helyett utalást követeltek

A hajdúnánási rendőrök elfogták azt a két fiatalembert, akik egy ismerősüket rabolták ki.

http://ujhazak.com