Letartóztattak egy Moszkvában elfogott magyar férfit, aki több budapesti üzletet is kirabolt

A Budapesti II. és III. Kerületi Ügyészség indítványára a nyomozási bíró letartóztatta azt a nemzetközi elfogatóparancs alapján Moszkvában elfogott 29 éves férfit, aki a gyanú szerint 2017-ben kirabolt egy budapesti ékszerboltot és két dohányboltot - közölte a fővárosi főügyész pénteken az MTI-vel.Ibolya Tibor a közleményében azt írta: a rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított 2017. február és április között egy maroklőfegyverrel fenyegetve követte el a bűncselekményeket, majd külföldre távozott.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ellene több elfogatóparancsot is kiadtak, végül több mint négy év elteltével Moszkvában fogták el.
    

Az ügyészség azért kérte a letartóztatását, mert a férfinak nincs magyarországi tartózkodási helye, továbbá a kiszabható büntetés mértéke is jelentős. Ugyancsak a kényerintézkedés mellett érvelt az ügyészség a bűnismétlés veszélyére, valamint a férfi bizonytalan egzisztenciális körülményeire hivatkozva. A kerületi ügyészség indítványa alapján a szökés, elrejtőzés veszélyét a bíróság is megalapozottnak találta és elrendelte a férfi letartóztatását.
    

Ibolya Tibor tájékoztatása szerint a végzés fellebbezések miatt nem végleges. Az ügyészség közlését megelőzően a Budapesti Rendőr-főkapitányság is közleményt adott ki az ügyben pénteken. Ebben azt írták, hogy a gyanú szerint a férfi 2017. február 19-én egy XI. kerületi dohányboltból 687 ezer forintot rabolt, 2017. március 14-én egy újbudai dohányboltból 140 ezer forintot, 2017. április 22-én pedig egy II. kerületi ékszerbolt kasszájából vitt el több mint 700 ezer forintot.
    

A fővárosi nyomozók rövid időn belül azonosították az elkövetőt és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki az akkor 25 éves férfi ellen, mert a nyomozás során kiderült, hogy a férfi az utolsó rablás után másnap feleségével együtt fizetés nélkül távozott egy II. kerületi szállodából, és Moszkvába menekültek a hatóságok elől. A rablássorozat feltételezett elkövetőjét végül nemzetközi elfogatóparancs alapján 2021. szeptember 30-án az orosz rendőrök fogták el Moszkvában.
    

A férfit hétfő este a Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központ és a Készenléti Rendőrség munkatársai repülővel hozták haza Magyarországra. A férfi a kihallgatása során nem tett vallomást.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel kézzel és feszítővassal egy 20 éves férfi Újpest egyik ipari övezetében - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon kedden.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

A közelgő ünnepek közbiztonsági veszélyeire figyelmeztetnek a hatóságok

A közelgő ünnepek közbiztonsági veszélyeire figyelmeztetnek a hatóságok

A közelgő ünnepek, a halottak napja, a mindenszentek és a halloween gyakori közbiztonsági veszélyeire hívták fel a figyelmet az Országos-Rendőr-főkapitányság (ORFK) és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) képviselői.

Lezáratlan autót kötöttek el Kaposváron

Lezáratlan autót kötöttek el Kaposváron

A kaposvári nyomozók őrizetbe vették azt a két férfit, akik egy lezáratlanul hagyott személygépkocsival hajtottak el a somogyi megyeszékhelyről.

http://ujhazak.com