Letartóztattak egy román embercsempészt Szolnokon

Letartóztattak egy 34 éves román férfit, aki január végén húsz, feltehetően szír állampolgárt akart Ausztriába szöktetni ismeretlen társai közreműködésével - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség kedden az MTI-vel.A közlemény szerint a férfi január 29-én reggel egy román felségjelzésű tehergépkocsival haladt a 4-es számú főúton Budapest irányába. Szolnok külterületén, a főút 95-ös kilométerszelvényénél a NAV járőrei intették le a gépjárművet. A férfi a járőrök jelzésére megállt ugyan a teherautóval, de kiugrott a vezetőfülkéből és elfutott.

    
A NAV járőrei rövid időn belül elfogták a férfit és átvizsgálták a tehergépkocsit. A jármű rakterében húsz, feltehetően szír állampolgár tartózkodott, akiket a román férfi a magyar-román államhatár közelében vett fel azzal a céllal, hogy ezer euroért Budapesthez közel, az M5-ös autópálya egyik kijáratához szállítsa és ismeretlen társai közreműködésével átszöktesse őket az osztrák-magyar államhatáron - írták.     


A Szolnoki Járási Ügyészség azért indítványozta a gyanúsított letartóztatását, mert fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye. A Szolnoki Járásbíróság nyomozási bírója január 30-án elrendelte a gyanúsított letartóztatását. A végzés nem végleges, mert a gyanúsított és védője fellebbezett.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

http://ujhazak.com