Letartóztattak két, adójegy nélküli cigarettát értékesítő férfit

Orgazdaság miatt letartóztatott a Nyíregyházi Járásbíróság pénteken két férfit, akik magyar adójegy nélküli cigarettát értékesítettek - közölte a Nyíregyházi Törvényszék Büntető Kollégiumának vezetője az MTI-vel. A döntés nem jogerős.Gunyecz Zoltán közleménye szerint a két férfi 12 500 doboz cigarettát értékesített egy ismerősüknek áprilisban. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei szerdán érték tetten őket, amint egyikük 60 ezer doboz adójegy nélküli cigarettát pakolt át egy vevő mikrobuszába, míg másikuk figyelte a helyszínt - írta.

    
Hozzátette: a NAV járőrei a tettenérés után a gyanúsítottak encsi raktárhelyiségében százezer doboz adózás alól elvont cigarettát találtak és foglaltak le. A két férfi által megszerzett cigaretta belföldi forgalmi értéke mintegy 370 millió forint. A bíróság a két büntetett előéletű férfit egy hónapra letartóztatta, mert indoklása szerint az 5-10 évig terjedő büntetés miatt megalapozottan feltehető a két férfi szökése, elrejtőzése, hogy társaikat megfélemlítenék, jogellenesen befolyásolnák, és ezzel veszélyeztetnék a bizonyítást. Továbbá a bűnismétlés veszélye is fennáll - olvasható a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

http://ujhazak.com