Letette esküjét a Mi Hazánk Mozgalom NVB-delegáltja is

Lette esküjét Csányi Marianna, a Mi Hazánk Mozgalom által a Nemzeti Választási Bizottságba (NVB) delegált tag kedden az Országházban.A pártdelegáltnak a testületi munkában ugyanolyan jogai vannak, mint a parlament által választott hét tagnak. A választási eljárásról szóló törvény alapján az NVB hét tagját és három póttagját a köztársasági elnök javaslatára az Országgyűlés választotta meg 2013 szeptemberében.

Az Országgyűlés alakuló ülésétől a következő országgyűlési választás időpontjának kitűzéséig a parlamentben frakcióval rendelkező pártok is delegálhatnak egy-egy tagot a testületbe.

    
Az európai parlamenti (EP-) választásra listát állító párt a nyilvántartásba vétele után küldhet megbízottat az NVB-be. A Mi Hazánk Mozgalom EP-listájának nyilvántartásba vételéről szóló NVB-határozat április 16-án emelkedett jogerőre. Az NVB-be a Mi Hazánk Mozgalmon kívül már delegáltat küldhetett az EP-lista állításának jogán a Momentum Mozgalom is.
  

Az NVB független, kizárólag a törvénynek alárendelt szerv, amelynek elsődleges feladata a választási eredmény megállapítása, a választások tisztaságának, törvényességének biztosítása, a pártatlanság érvényesítése, szükség esetén a választás törvényes rendjének helyreállítása. Általános feladata, hogy iránymutatást adjon ki a választással kapcsolatos jogszabályok egységes értelmezéséért, az egységes joggyakorlat kialakításáért, és megállapítsa a választás eredményét.
    

Az NVB dönt a hatáskörébe tartozó kifogásokról - így például a külképviseleti választási iroda tevékenységével kapcsolatosakról is -, valamint a területi választási bizottságok határozatai elleni fellebbezésekről. Ha törvénysértés jut a tudomására, kezdeményezi a hatáskörrel rendelkező szerv döntését. Az NVB-nek az EP-választáson más feladatai is vannak: dönt a listák és a rajtuk szereplő jelöltek nyilvántartásba vételéről, valamint kisorsolja a listák sorszámát. Az NVB felügyeli a külképviseleteken leadott és a levélben érkező szavazatok számlálását.
    

Az NVB állapítja meg azt is, hogy mely jelölőszervezetek érték el a törvényben meghatározott ötszázalékos szavazathatárt; e listák jelöltjei juthatnak mandátumhoz az EP-választáson. Az NVB feladata az is, hogy kiadja a képviselőknek a megbízólevelet.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com