Letöltendő börtönbüntetésre ítélt a Kúria egy korrupt sebészt

Két év letöltendő börtönbüntetésre ítélt a Kúria egy korrupt sebészt, akit három évre a közügyektől, valamint az orvosi foglalkozás végzésétől is eltiltott - tájékoztatta az MTI-t a fővárosi főügyész csütörtökön.Ibolya Tibor közleményében azt írta: a doktor 2009 és 2013 között dolgozott egy budapesti kórházban ortopéd sebészfőorvosként, műtéti beavatkozásokat is végzett. Jövedelmének kiegészítése érdekében több betegétől is - az egyébként a társadalombiztosítás által finanszírozott egészségügyi ellátásért - jogosulatlanul pénzt kért, vagy az általuk önként felajánlott hálapénzt kevesellve, nagyobb összeget kért.

    
Az orvos többek között arra hivatkozott, hogy a felajánlott harmincezer forintot percek alatt elszórakozza a barátaival, illetve az ötvenezer forint kevés, mert ő gépkocsival jár a Balatonról haza - idézte a főügyész. Volt olyan beteg, akivel előre közölte, hogy mennyibe fog kerülni a műtét, és volt, hogy a műtét után határozta meg, hogy mennyi pénzt tart elfogadhatónak a beavatkozásért.
    

Olyan eset is volt, amikor a főorvos felhívta a beteg figyelmét, "ne felejtse el, megy még vissza varratszedésre, és egyébként is mástól többet szokott kérni". Egy betegének a részletfizetést is felajánlotta. Egy másik beteg köszönetképp egy nagyobb értékű könyvet szeretett volna ajándékozni az orvosnak, aki azonban azt visszautasította, egyértelműen utalva arra, hogy a könyv helyett pénzt kér, hiszen a tárgyi ajándékból nem tudja a számára szükséges dolgokat megvenni - sorolta fel az eseteket a főügyész.
    

A sebészt első fokon kilenc rendbeli vesztegetés elfogadása miatt két év letöltendő börtönre ítélte. A másodfokú bíróság azonban enyhített ezen arra hivatkozva, hogy a vádlott nem minősült önálló intézkedésre jogosultnak, így csökkentette a büntetést és felfüggesztette annak végrehajtását. A jogerős döntés ellen a Fővárosi Főügyészség terjesztett elő felülvizsgálati indítványt a Kúriához, amelyben - részletes jogi indokolást adva - kérte az önálló intézkedésre jogosultság, mint minősítő körülmény megállapítását és letöltendő szabadságvesztés kiszabását. A Legfőbb Ügyészség az indítványt fenntartotta, a Kúria pedig helyt adott annak.
    

A legfelsőbb bírói fórum megállapította, hogy az egészségügyi beavatkozás díját a kórház állapítja meg, azt vagy a beteg vagy az egészségbiztosítás fizeti, az eljáró orvos azonban külön nem kérhet ellenszolgáltatást, mert az jogtalan előnynek minősül. Egy főorvos pedig a beteg irányába önálló intézkedési jogkörrel bír, ezért ha jogtalan előnyt kér, cselekménye súlyosabban minősül.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com