Létrejön a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóság

Új hatóság, a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága felügyeli a jövőben a bírósági végrehajtói szervezetet és látja el a dohánytermékek kiskereskedelmével, illetve a szerencsejáték-szervezéssel kapcsolatos hatósági feladatokat.Az erről szóló jogszabályt kedden 135 igen szavazattal, 59 ellenvoks mellett fogadta el a Ház a kormány kezdeményezésére. Az Országgyűlés ellenőrzése alá rendelt szervezet a Szerencsejáték Felügyelet, a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt., valamint a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter irányítása alatt működő felszámolók névjegyzékét vezető hatóság bázisán jön létre október 1-jén, vagyis az eddigi szétaprózódott struktúrát váltja fel olyan területeken, amelyeken az állam kizárólagosan végez gazdasági vagy közhatalmi tevékenységet.

    
A hatóság elnökét - aki rendeletalkotási jogot kap - a miniszterelnök nevezi ki kilenc évre, négy elnökhelyettesének megbízatása szintén kilenc évre szól, őket az elnök nevezi ki. A változtatással a kormány célja a fogyasztóvédelmi, a hatósági ellenőrzési és a felügyeleti jogok megerősítése, erősebb kontroll biztosítása, valamint átlátható és egységes jogi környezet kialakítása.
    

A törvény a felszámolói névjegyzékre és a felszámolói kirendelésre is megfogalmaz új előírásokat, ugyanakkor az eredeti előterjesztéssel ellentétben mégsem hozza létre a kiemelt felszámoló jogintézményét. Felállítja ugyanakkor a Koncessziós Tanácsot, amely a gazdaság szereplőit segíti majd az egységes joggyakorlat kialakításában, a Gazdasági Versenyhivatal bevonásával. A Koncessziós Tanács mellett létrejön a Koncessziós Állandó Választottbíróság is, amelynek feladata a koncessziós eljárásokkal és a koncessziós szerződésekkel kapcsolatos jogviták pártatlan, gyors eldöntése lesz.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com