Lezárják a világörökségi Hollókő ófalujába vezető utat

Lezárják a világörökségi Hollókő ófalujába vezető utat egy turisztikai beruházás miatt, a látványosságokat kerülőúton lehet megközelíteni keddtől június végéig - közölte a Hollókői Világörökség-kezelő Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója pénteken az MTI-vel.

hkKelecsényi Péter elmondta: a Próbáljon szerencsét Hollókőn! elnevezésű projekt keretében az útfelújítás a legkritikusabb szakaszához érkezett, ami egyaránt érinti az ott élőket és a Hollókőre látogatókat.

Az útfelújítás részeként a Kossuth úton az Ófalu bejáratától a templomig tartó szakaszon kezdik meg az útburkolat felbontását kedden, a munka várhatóan a hónap végéig tart.

Az igazgató hozzátette: az ófalu látványosságai addig a templom mögötti részen gyalogosan a József Attila út vagy a vár felőli ösvényen keresztül közelíthetők meg.

Rendkívüli esetben csak munkavédelmi felszerelésben lehet lejutni, amely a látogatóház Hollóköves Kávézójában igényelhető - mondta Kelecsényi Péter, hozzátéve, hogy a munkálatok a projekt egyéb területein is folynak, így a különböző programoknak otthont adó épületek is szépülnek.

A Nógrád megyei Hollókőn a népi hagyományokra épülő, csaknem kétmilliárd forintos beruházás zajlik, hogy a látogatók a palóc szokásokat, a korábbi korok hangulatát élhessék majd át. A beruházásokat októberben adják át.

MTI

Hozzászólások

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

http://ujhazak.com