Lezárul Hévízen a belvárosi gyógyhelyfejlesztési beruházás

Aláríták a kivitelezői szerződést, így május végéig pótlólagos kormányzati támogatással elkészül Hévízen az évek óta befejezetlen gyógyhelyfejlesztési beruházás - közölte keddi sajtótájékoztatóján a város polgármestere.Naszádos Péter (független) arról számolt be, hogy a régi buszmegálló és a Kölcsey utca területén lévő beruházást a három hónap alatt lezajlott közbeszerzési eljárás nyerteseként a helyi Possibuild Kft. fejezi be május 31-ig. A munka költsége nettó 339,1 millió forint, amelyet kormányzati támogatásból finanszíroznak.

A munkálatok keretében elbontják a régi buszpályaudvar épületét, a helyén rendezvényteret alakítanak ki színpaddal, szökőkúttal és ivókúttal, a környező területet pedig térburkolattal és zöld szigetekkel látják el. Ha a beruházást nem fejezik be, a városnak mintegy 300 millió forintot kellett volna visszafizetnie az Európai Uniónak - fűzte hozzá a városvezető.

A polgármester úgy fogalmazott: Hévíz lakosságának 90 százaléka, valamint a város, a térség és a megye "teljes lobbiereje" állt mögéjük a befejezés érdekében, és köszönet illeti a kormányzatot és a Miniszterelnökséget a szükséges támogatás biztosításáért. Úgy vélekedett, hogy Hévíz legnagyobb terhe lekerült a vállukról, így - egyetlen magyarországi projektként - a tavaly decemberben lezárult európai uniós költségvetési időszakon túllépve fejezhetik be a beruházást.

Naszádos Péter az MTI kérdésére elmondta: a korábban félbehagyott beruházás miatt jelenleg bírósági eljárás zajlik a kivitelező ellen, de az ügyben még nem született ítélet.

Az előző hévízi városvezetés korábbi közlései szerint 2021 tavaszán vette át a nyílt közbeszerzési eljáráson nyertes vállalkozó az egykori buszpályaudvar helyén a munkaterületet.

Az 1,1 milliárd forintos uniós forrásból indult - később mintegy 250 millió forinttal kiegészített - beruházás kivitelezőjével azonban 2023 októberében szerződést bontott a város önkormányzata, mert a munkálatokat nem fejezte be határidőre, a projekt csupán 25-30 százalékos készültségig jutott.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Még Dubajban sem lehet elbújni a rendőrök elől

Még Dubajban sem lehet elbújni a rendőrök elől

Az Egyesült Arab Emírségekben fogtak el egy körözött férfit a Pest vármegyei rendőrök a NEBEK, a KR NNI és a helyi hatóságok együttműködésével.

Fesztiválszezon - vásároljunk biztonságosan jegyet!

Fesztiválszezon - vásároljunk biztonságosan jegyet!

Kezdődik a fesztiválszezon, indulnak a nyári koncertek, ami a jegyekkel, belépőkkel való visszaélések, csalások számának megszaporodását is eredményezheti.

Több körözött embert is elfogtak a Kelenföldi pályaudvarnál zajló közbiztonsági akcióban

Több körözött embert is elfogtak a Kelenföldi pályaudvarnál zajló közbiztonsági akcióban

Több mint 700 igazoltatást hajtott végre és 29 embert fogott el, illetve állított elő a rendőrség a Kelenföldi pályaudvar könyékén május 28-tól zajló közbiztonsági akcióban - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálata.

Ellopta a büfé napernyőjét

Ellopta a büfé napernyőjét

Rövid időn belül elfogták a balatonalmádi rendőrök az 52 éves férfi.

24 órán belül rendőrkézen a kifosztó

24 órán belül rendőrkézen a kifosztó

A kalocsai rendőrök egy napon belül azonosították és elfogták azt a fiatalt, aki elvette egy mozgásában korlátozott idős férfi pénzét.

Példás összefogás Liánáért

Példás összefogás Liánáért

Osztrák és magyar rendőrök fogtak össze egy jó célért a pünkösdi hétvégén.

Fogva tartotta volt párját egy zalai férfi

Fogva tartotta volt párját egy zalai férfi

Bántalmazta és fogva tartotta volt párját egy zalai férfi, akit őrizetbe vettek - közölte a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu oldalon.

Őrizetben az utazó betörő

Őrizetben az utazó betörő

Kezdeményezték a Hajdú-Bihar vármegyei tettes letartóztatását.

A melltartójában találtak drogot

A melltartójában találtak drogot

A rendőrök egy jászapáti nőt fogtak el a DELTA Program keretében, aki kábítószert terjesztett a településen.

Rendőrök avatkoztak közbe Csepelen

Rendőrök avatkoztak közbe Csepelen

Négy férfi verekedett össze egy XXI. kerületi utcán.

http://ujhazak.com