Lezárult a közszolgálat személyzeti utánpótlásának biztosításával kapcsolatos uniós projekt

Lezárult a versenyképes közszolgálat személyzeti utánpótlásának biztosítását célzó, több mint 6 milliárd forintos európai uniós projekt, a zárórendezvényt pénteken tartották a Belügyminisztériumban.A projektben, amelynek konzorciumi vezetője a Belügyminisztérium (BM) volt, részt vett a Miniszterelnöki Kabinetiroda, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem és a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. is.
    

Kovácsné Szekér Enikő, a BM személyiügyi helyettes államtitkára a zárórendezvényen elmondta: a projekt célja a közszolgálat személyzeti utánpótlásának stabil és az aktuális igényekhez alkalmazkodni képes biztosítása volt a pályára vonzás, a beillesztés és a pályán tartás hármas egységében. Hozzátette, hogy a programban öt célterületet határoztak meg: a pályaorientációt, a mentori rendszert, a kiválasztást, a mobilitást és tudásmegosztást, valamint a közszolgálati személyzetpolitikai döntéshozatal támogatását.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Hozzátette: valamennyi területen arra törekedtek, hogy a rendvédelem és a civil közigazgatás területén is használható módszereket, eszközöket dolgozzanak ki.
    

Kiemelte, a mentori rendszer azért fontos, mert a pályán tartás eszköze, a lojális, elkötelezett, a szervezet iránt érdeklődést mutató kollégák elengedhetetlenek a szervezet hatékony működéséhez. A pályaorientáció hatékonyságának növelése érdekében a képzésben részt vevő oktatók módszertani felkésztést kaptak, megújították a közszolgálati tárgyú választható tantárgyak ismeretanyagát, hogy orientált és motivált utánpótlásbázis jöjjön létre.
    

A mobilitás és tudásmegosztás területéről a helyettes államtitkár azt mondta, a személyzeti utánpótlást biztosító közszolgálati HR-rendszer és tudásbázis fejlesztése keretében létrejött a többi között a Közszolgállás közigazgatási állásportál, amely képzésekkel, önfejlesztésekkel támogatja a közszolgálatban dolgozók belső mozgását.
    

Kovácsné Szekér Enikő elmondta azt is, a munkavállalók kiválasztásakor fontos, hogy a megfelelő ember a megfelelő helyre kerüljön, ezért a programban végrehajtott fejlesztéseknek köszönhetően nagyobb hangsúlyt fektetnek a jövőben a kompetencia alapú kiválasztásra. Létrejött a közszolgálati személyzetpolitika döntéstámogató rendszere (KSZDR), amely egy személyügyi információs rendszer.
    

A projekt során több mint 3600 közszolgálati alkalmazott vett részt különböző képzéseken és tréningeken. Felkai László, a Belügyminisztérium közigazgatási államtitkára köszöntőjében kiemelte, fontos a kompetenciák jó meghatározása és alkalmazása a munkavállalók kiválasztásánál. Méltatta a mentorképzés jelentőségét is.
    

Szeiler Orsolya, a Miniszterelnöki Kabinetiroda Kormányzati Személyügyi Központot irányító helyettes államtitkára a projektzárón arról beszélt, az államigazgatási ügyek bonyolultabbá váltak, ezért elengedhetetlen a közigazgatási szolgáltatások folyamatos fejlesztése, és a szakemberállománynak is meg kell felelnie a folyamatos változásoknak.
    

Hangsúlyozta: a közigazgatási dolgozók tudásának és képességének fejlesztése kiemelt feladat, ahogyan a személyi utánpótlás tervszerű biztosítása és a meglévők megtartása is, és ehhez illeszkedtek a projekt céljai is.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Gyors rendőri fellépés

Gyors rendőri fellépés

A monori rendőrök néhány órán belül elfogták a négy férfit.

Meggyújtotta felesége haját

Meggyújtotta felesége haját

A tapolcai rendőrök őrizetbe vették a bántalamzót.

Rendőrkézen a magamutogató

Rendőrkézen a magamutogató

Készenléti rendőrök intézkedtek a Margitszigeten egy szeméremsértő külföldivel szemben.

Budapesten mosták a nemzetközi maffia pénzét – elfogták őket

Budapesten mosták a nemzetközi maffia pénzét – elfogták őket

A KR NNI nyomozói öt nőt és öt férfit gyanúsítanak, 18 helyszínen kutattak, több mint 540 millió forint vagyont elvontak.

A parkolók réme végül hibázott

A parkolók réme végül hibázott

A győri rendőrök elfogtak egy 59 éves helyi férfit, aki hónapokon keresztül autókat tört fel a város különböző pontjain.

A halálból rántották vissza

A halálból rántották vissza

Testkamerás videón, ahogy a rendőrök az utolsó utáni pillanatban kapják el a Petőfi hídról leugró fiatalembert.

Bilincsben a bűnözői csoport tagjai

Bilincsben a bűnözői csoport tagjai

Ceglédi betörőbandát lepleztek le a Pest megyei rendőrök.

Még Dubajban sem lehet elbújni a rendőrök elől

Még Dubajban sem lehet elbújni a rendőrök elől

Az Egyesült Arab Emírségekben fogtak el egy körözött férfit a Pest vármegyei rendőrök a NEBEK, a KR NNI és a helyi hatóságok együttműködésével.

Fesztiválszezon - vásároljunk biztonságosan jegyet!

Fesztiválszezon - vásároljunk biztonságosan jegyet!

Kezdődik a fesztiválszezon, indulnak a nyári koncertek, ami a jegyekkel, belépőkkel való visszaélések, csalások számának megszaporodását is eredményezheti.

Több körözött embert is elfogtak a Kelenföldi pályaudvarnál zajló közbiztonsági akcióban

Több körözött embert is elfogtak a Kelenföldi pályaudvarnál zajló közbiztonsági akcióban

Több mint 700 igazoltatást hajtott végre és 29 embert fogott el, illetve állított elő a rendőrség a Kelenföldi pályaudvar könyékén május 28-tól zajló közbiztonsági akcióban - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálata.

http://ujhazak.com