Lezsák: bővül a Lakitelek Népfőiskola feladatköre

Nehéz, de eredményes éven van túl a Lakitelek Népfőiskola, amelynek idén bővül a feladatköre - mondta Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a Lakitelek Népfőiskola alapítója az MTI-nek. Lezsák Sándor a Lakitelek Népfőiskola épületeinek rekonstrukciója és fejlesztése kapcsán a tavalyi évi munkálatokat összegezve elmondta: befejeződött a könyvtárnak, a tánc- és tantermeknek is otthont adó Széchenyi-épület, valamint a Hotel Club Tisza teljes felújítása, és tart a vendégházként ismert épület szállodai minősítése. Január végén adták át a szintén megújult Tisza Vendéglőt, amit egy lakodalmas házzal kibővítettek.

Az elmúlt évben felújították a Gyarmati Dezső Tanuszodát, amelyet kiegészítettek egy kis szabadtéri termálstranddal. Az egykori hűtőház épületét átalakítva megfelelő helyet kapott az Antológia Kiadó és Nyomda, az irodaház felújításával pedig a munkatársak végre méltó körülmények között dolgozhatnak - mondta.

A népfőiskola alapítója az elmúlt év nagy ajándékának nevezte, hogy megépült és már üzemel a zöldségfeldolgozó, hiszen a tervek szerint a népfőiskola 25 hektáros területe szigorúan felügyelt bioterület lesz.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Amennyire lehetséges, az önellátásra rendezkednek be: az almachipstől a befőtteken és a savanyúságon át az ivólevekig mindent készítenek majd. Ez jelentősen csökkenti a működtetés költségeit, akárcsak az, hogy a népfőiskolán termálvízzel fűtenek.

Az idei tervek közül kiemelte, hogy megújul a mintegy hatezer négyzetméter alapterületű üvegház, elkészülnek a Hungarikum szálloda kiviteli engedélyei és megkezdik a fedett lovarda és footgolf pálya építkezésének előkészületeit. Hamarosan engedélyezési szakaszba lép a Nemzeti Művelődési Intézet a Lakitelek Népfőiskola területére tervezett épületének kivitelezése.

A kormányhatározat értelmében ugyanis a Nemzeti Művelődési Intézet (NMI) 2017. január 1-jével megszűnt, feladatai kibővülnek, ugyanakkor beépülnek a lakiteleki Népfőiskola Alapítvány feladatai közé - magyarázta Lezsák Sándor. Az elmúlt év programjai közül az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc emlékezetére, valamint Morell Mihály képzőművész és filmes tiszteletére meghirdetett filmszemlét, a Sakkozó Magyarok Találkozóját, valamint a műfordítói, zenei és néptánc táborokat emelte ki a népfőiskola alapítója.

A Lakitelek Népfőiskola koordinálásával zajlanak a Kárpát-medencei magyar értékeket feltáró kollégiumok is, így szervezésükben Kárpátalján, Erdélyben, a csángók között, a Délvidéken, a Felvidéken, az Őrvidéken és a Muravidéken is végeztek kutatásokat - sorolta. A munka idén is folytatódik, és már nemcsak a határon túli tájegységek értékeit mérik fel, hanem az anyaország területein is végeznek majd kutatásokat. Hozzátette, hogy Kisvárdán és Vasváron egy a lakitelekihez hasonló népfőiskola megteremtését készítik elő.


Az alapító kiemelte: idén Arany János születésének 200. évfordulójáról egy Kárpát-medencei irodalmi és történelmi versennyel emlékeznek meg. A kivételesen tavasszal is megrendezett, rendhagyó filmszemle témája a magyarországi rendszerváltozás lesz, a kormány Déli Nyitás stratégiájának részét képező Afrika-politika bemutatására pedig kétéves Afrika Kollégiumot hirdetnek meg az egyetemisták körében. Várhatóan népszerű lesz a Czifray Kollégium is, ahol gyakorlati foglalkozás keretében a magyar konyha rejtelmeiről lesz szó.

A Magyar Demokrata Fórum megalakulásának harmincéves évfordulóján zajlik majd a Lakitelek Népfőiskolán a fiatal politológusok találkozója, a Fipolit, melynek témája a kisebbségi lét mellett a rendszerváltás és a politikai kultúra lesz. Lezsák Sándor szerint a Lakitelek Népfőiskola egyes kollégiumainak és találkozóinak célja a kapcsolatépítésben, a mások munkájával vagy éppen tudományos területével való megismerkedésben rejlik, a "népfőiskola szerepe pedig nem más, mint helyzetet teremteni az élménynek és a sikernek, mert az országnak erős szüksége van az egyéni és a közösségi sikerélményre" - összegezte.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Idén kisebb árvaszúnyograjzás várható a Balatonnál

Idén kisebb árvaszúnyograjzás várható a Balatonnál

Idén a tavalyinál jelentősen kisebb árvaszúnyograjzás várható a Balatonnál - közölte a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet a Facebook-oldalán hétfőn.

Vádat emeltek egy férfi ellen, aki halálra vert egy kutyát

Vádat emeltek egy férfi ellen, aki halálra vert egy kutyát

Minősített állatkínzás bűntette miatt emelt vádat a Ceglédi Járási Ügyészség egy férfi ellen, aki olyan kegyetlenül bántalmazott egy kutyát, hogy az elpusztult - közölte a Pest Vármegyei Főügyészség hétfőn az MTI-vel.

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Rablás miatt indult eljárás egy férfi és egy nő ellen, akik április 22-én délelőtt egy nem zárt kapun és ajtón egy helyi családi házba engedély nélkül jutottak be.

Sör és mézes barack

Sör és mézes barack

Két férfi rabolt ki egy padon ülő embert Pécsett, a zsákmányt mindjárt el is költötték egy közeli dohányboltban.

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Két órán belül elfogták a kecskeméti nyomozók a rablót, akit őrizetbe vettek és kezdeményezték letartóztatását.

ORFK: pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon

ORFK: pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon

Pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon a rendőrség napja alkalmából - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálata szerdán a police.hu oldalon.

Váratlan vendég

Váratlan vendég

Gyors vagyonszerzés reményében budai ingatlanokba surrant be egy férfi, a fővárosi rendőrök elfogták.

Öngyilkosságban közreműködés miatt emeltek vádat egy férfi ellen Siklósón

Öngyilkosságban közreműködés miatt emeltek vádat egy férfi ellen Siklósón

Vádat emelt a Siklósi Járási Ügyészsg egy helyi férfi ellen, aki az interneten bátorított öngyilkosság elkövetésére egy Németországban élő férfit - közölte a Baranya Vármegyei Főügyészség kedden az MTI-vel.

Sosem volt jogsija, de szeretett autózni

Sosem volt jogsija, de szeretett autózni

A salgótarjáni rendőrök őrizetbe vették azt a 20 éves férfit, aki áprilisban négy autót ellopott és további kettőt feltört.

Állatkínzás gyanúja nyomán kiskorú veszélyeztetése is felmerült

Állatkínzás gyanúja nyomán kiskorú veszélyeztetése is felmerült

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIV. Kerületi Rendőrkapitánysága kiskorú veszélyeztetése bűntett gyanúja miatt folytat eljárást egy 23 éves budapesti nővel szemben.

http://ujhazak.com