Liberálisok: Budapest egyik legbotrányosabb éve volt 2017 városüzemeltetési szempontból

A Liberálisok szerint városüzemeltetési szempontból 2017 Budapest életében az egyik legbotrányosabb év volt.Szabadai Viktor, a Magyar Liberális Párt budapesti választmányának elnöke pénteki sajtótájékoztatóján azt mondta: túl azon, hogy a múlt évben folyamatosan csökkent a főváros vagyona, a városvezetés döntési lehetősége a beruházások megvalósítására, a fővárosi cégek "botrányt botrányra halmoztak", és ezeknek nem lett kézzelfogható következménye.

    
Egyre inkább a kormányzat vagy a Fidesz vezetésének döntésén múlik az, hogy a fővárosban mi történik - jegyezte meg. Az ellenzéki politikus kifejtette, a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. esetében egyre inkább kiderült, valós alapjai vannak azoknak a feltételezéseknek, hogy komoly visszaélések, szabálytalanságok vannak a társaságnál.
    

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) legnagyobb botránya a nyáron tört ki az elektronikus jegyvásárlással. A használhatatlan, gyenge rendszer néhány nap alatt össze omlott - mondta Szabadai Viktor, hozzátéve, kiderült, hogy szabálytalanul, rossz koncepció alapján a főváros számára nem hasznos szerződést kötöttek.
    

Kitért arra is, hogy a közbeszerzési kft., amelyet azért hoztak létre, hogy megkönnyítse és olcsóbbá tegye Budapest közbeszerzéseit, csak a költségeket termelte, valódi eredményeket nem hozott. Nem véletlen, hogy lépéseket tettek a cég felszámolására - jegyezte meg Szabadai Viktor. Kijelentette: azt remélik, hogy 2018-ban Tarlós István főpolgármester garanciákat ad arra, hogy felelős gazdálkodást folytat a városvezetés és a főváros cégei is, továbbá a szabálytalanságok felelőseit felkutatja, és felelősségre is vonják majd őket.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Bilincsben a bűnözői csoport tagjai

Bilincsben a bűnözői csoport tagjai

Ceglédi betörőbandát lepleztek le a Pest megyei rendőrök.

Még Dubajban sem lehet elbújni a rendőrök elől

Még Dubajban sem lehet elbújni a rendőrök elől

Az Egyesült Arab Emírségekben fogtak el egy körözött férfit a Pest vármegyei rendőrök a NEBEK, a KR NNI és a helyi hatóságok együttműködésével.

Fesztiválszezon - vásároljunk biztonságosan jegyet!

Fesztiválszezon - vásároljunk biztonságosan jegyet!

Kezdődik a fesztiválszezon, indulnak a nyári koncertek, ami a jegyekkel, belépőkkel való visszaélések, csalások számának megszaporodását is eredményezheti.

Több körözött embert is elfogtak a Kelenföldi pályaudvarnál zajló közbiztonsági akcióban

Több körözött embert is elfogtak a Kelenföldi pályaudvarnál zajló közbiztonsági akcióban

Több mint 700 igazoltatást hajtott végre és 29 embert fogott el, illetve állított elő a rendőrség a Kelenföldi pályaudvar könyékén május 28-tól zajló közbiztonsági akcióban - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálata.

Ellopta a büfé napernyőjét

Ellopta a büfé napernyőjét

Rövid időn belül elfogták a balatonalmádi rendőrök az 52 éves férfi.

24 órán belül rendőrkézen a kifosztó

24 órán belül rendőrkézen a kifosztó

A kalocsai rendőrök egy napon belül azonosították és elfogták azt a fiatalt, aki elvette egy mozgásában korlátozott idős férfi pénzét.

Példás összefogás Liánáért

Példás összefogás Liánáért

Osztrák és magyar rendőrök fogtak össze egy jó célért a pünkösdi hétvégén.

Fogva tartotta volt párját egy zalai férfi

Fogva tartotta volt párját egy zalai férfi

Bántalmazta és fogva tartotta volt párját egy zalai férfi, akit őrizetbe vettek - közölte a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu oldalon.

Őrizetben az utazó betörő

Őrizetben az utazó betörő

Kezdeményezték a Hajdú-Bihar vármegyei tettes letartóztatását.

A melltartójában találtak drogot

A melltartójában találtak drogot

A rendőrök egy jászapáti nőt fogtak el a DELTA Program keretében, aki kábítószert terjesztett a településen.

http://ujhazak.com