Litván embercsempészek ügyében tett vádemelési javaslatot a rendőrség

Vádemelési javaslattal zárult a nyomozás három litván embercsempész ügyében, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) az iratokat megküldte a Veszprémi Járási Ügyészség részére - közölte honlapján szerdán a rendőrség.Felidézték, hogy a bűnszervezet tagjai, Zelenkevic V., Arnoldas G. és Pavel K.

a gyanú szerint 2022-ben autókkal szállítottak - magukat indiai, pakisztáni és bangladesi állampolgárnak valló, de személyazonosságukat igazolni nem tudó - migránsokat Magyarországon és Szlovénián keresztül Olaszországba. A beszerzett bizonyítékok alapján a gyanúsítottak 2022 augusztusában legalább négy alkalommal nyújtottak ily módon segítséget összesen több mint száz illegális migránsnak.
    

Az egyik esetben Zelenkevic V. Dudaron tett ki autójából 25 külföldit, akiket a közeli erdőben elrejtőzve találtak meg a rendőrök. A másik esetben Zalaegerszegen akarták igazoltatni Arnoldas G.-t, aki a rendőröknek nem állt meg, majd az árokba hajtott, aminek következtében több illegális migráns meg is sérült. Volt olyan eset is, hogy egy kisteherautóban 37-en utaztak, ekkor az autót Pavel K. vezette Szarvasnál - részletezte a rendőrség.
    

Kitértek arra is, hogy az elkövetői kör azonosításában és további szálak felkutatásában segítséget nyújtott az Europol, valamint a román, szlovén és litván hatóságokkal való együttműködés. A nyomozók a három litván férfit "az államhatár átlépéséhez több személynek segítséget nyújtva, vagyoni haszonszerzés végett, a csempészett személyek sanyargatásával, bűnszervezetben elkövetett embercsempészés bűntett" miatt hallgatták ki gyanúsítottént, jelenleg mindhárman letartóztatásban vannak - tudatták. Hozzáfűzték, a KR NNI azt is vizsgálja, történt-e az ügyben egyéb bűncselekmény, illetve más is felelősségre vonható-e az embercsempészés kapcsán.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

Idén is megerősített rendőri jelenléttel, fizikai védelemmel és bűnmegelőzési intézkedésekkel segíti a BRFK, hogy mindenki biztonságban élhesse meg az ünnepi időszakot.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Eltáncolt mobilok

Eltáncolt mobilok

Európai koncertturnén lopó fiatalokat fogtak el a budapesti nyomozók.

Oszlopnak ütközött a lopott autóval

Oszlopnak ütközött a lopott autóval

Kőbányán balesetet okozó autótolvajt fogtak el a rendőrök.

http://ujhazak.com