LMP: a bankok helyett a génbankokat kell támogatni

A génbankok támogatását szorgalmazza az LMP.Az elmúlt kilenc év alatt töredékére csökkent a génbankok kormányzati támogatása, a Fidesz számára a profitérdek az első - mondta az ellenzéki párt EP-listavezetője a gödöllői kitelepülésüknél tartott sajtótájékoztatón szerdán.

   
Vágó Gábor hivatkozott arra, hogy az aszály miatt közel másfélszerese emelkedtek a zöldség- és gyümölcsárak az elmúlt évben, és az agrárminiszter álláspontja szerint a magyar génbankállomány kiváló állapotban van ahhoz, hogy a problémát kezelni lehessen. Az LMP véleménye szerint ez tudatos ferdítés - mondta, hozzátéve: jól mutatja a kormányzati hozzáállást az is, hogy Európa legnagyobb csonthéjas génbankját, az érdi Elvira majort ipari parki beruházás veszélyezteti.
    

Az LMP politikusa szerint amikor a világ legnagyobb agrovegyipari vállalata, a Monsanto képes volt elérni, hogy a kimutathatóan rákkeltő glifozát tartalmú termékét továbbra is lehessen az európai piacokon még 10 évig forgalmazni, akkor egyértelművé vált, hogy a magyar kormány a nagy agroipari konglomerátum mellett áll, és nem az emberek egészséges élelmiszer-ellátását szeretné biztosítani.
    

Vágó Gábor azt mondta, a Lehet Más a Politika és személyesen ő is azért fog dolgozni az Európai Parlamentben, hogy az egészséges élelmiszer ne luxus legyen. A génbankokat kell támogatni és nem a bankokat, az emberek egészsége a legfontosabb, és nem a nagyvállalatok profitja; ez az LMP legfőbb megkülönböztetője a többi párttól az európai parlamenti választásokon - hangoztatta Vágó Gábor.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Nem volt érvényes jegye, ezért ütötte meg a kalauzt.

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

Idén is megerősített rendőri jelenléttel, fizikai védelemmel és bűnmegelőzési intézkedésekkel segíti a BRFK, hogy mindenki biztonságban élhesse meg az ünnepi időszakot.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Eltáncolt mobilok

Eltáncolt mobilok

Európai koncertturnén lopó fiatalokat fogtak el a budapesti nyomozók.

http://ujhazak.com