LMP: a budapestiek lesznek a kormány zsarolásának vesztesei

Az LMP szerint a kormány az állami támogatásokkal zsarolja a budapesti városvezetést, aminek egyértelműen a főváros lakói lesznek a vesztesei.lmpCsárdi Antal, az LMP budapesti képviselője mondta ezt pénteken, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján, amelyen Tarlós István főpolgármester napközben tartott nyilatkozatára reagált. Az ellenzéki politikus szerint a kabinet mindig csak "annyi pénzt csepegtet", amivel Budapest működése még éppen fenntartahtó, miközben százezrek utaznak a kritikus állapotú 3-as metrón, a megyei jogú várásoknak pedig "két kézzel szórják a pénzt".

Az LMP-nek az nem fájna, ha a kormány zsarolása miatt a fideszes polgármesterek elvesztenék a következő választásokat, ugyanakkor azt nem tudja elfogadni, hogy a tömegközlekedéssel utazókat többletköltségekkel terheljék - fejtette ki.

Csárdi Antal szerint ebből a helyzetből párjtuk azon javaslata jelentené a kiutat, amely a BKV finanszírozásának harmadát az államra, másik harmadát a fővárosra, egy ugyanekkora részt pedig a jegybevételekre építené, miközben a költségek fedezésébe az agglomerációt is bevonnák.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A parkolók réme végül hibázott

A parkolók réme végül hibázott

A győri rendőrök elfogtak egy 59 éves helyi férfit, aki hónapokon keresztül autókat tört fel a város különböző pontjain.

A halálból rántották vissza

A halálból rántották vissza

Testkamerás videón, ahogy a rendőrök az utolsó utáni pillanatban kapják el a Petőfi hídról leugró fiatalembert.

Bilincsben a bűnözői csoport tagjai

Bilincsben a bűnözői csoport tagjai

Ceglédi betörőbandát lepleztek le a Pest megyei rendőrök.

Még Dubajban sem lehet elbújni a rendőrök elől

Még Dubajban sem lehet elbújni a rendőrök elől

Az Egyesült Arab Emírségekben fogtak el egy körözött férfit a Pest vármegyei rendőrök a NEBEK, a KR NNI és a helyi hatóságok együttműködésével.

Fesztiválszezon - vásároljunk biztonságosan jegyet!

Fesztiválszezon - vásároljunk biztonságosan jegyet!

Kezdődik a fesztiválszezon, indulnak a nyári koncertek, ami a jegyekkel, belépőkkel való visszaélések, csalások számának megszaporodását is eredményezheti.

Több körözött embert is elfogtak a Kelenföldi pályaudvarnál zajló közbiztonsági akcióban

Több körözött embert is elfogtak a Kelenföldi pályaudvarnál zajló közbiztonsági akcióban

Több mint 700 igazoltatást hajtott végre és 29 embert fogott el, illetve állított elő a rendőrség a Kelenföldi pályaudvar könyékén május 28-tól zajló közbiztonsági akcióban - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálata.

Ellopta a büfé napernyőjét

Ellopta a büfé napernyőjét

Rövid időn belül elfogták a balatonalmádi rendőrök az 52 éves férfi.

24 órán belül rendőrkézen a kifosztó

24 órán belül rendőrkézen a kifosztó

A kalocsai rendőrök egy napon belül azonosították és elfogták azt a fiatalt, aki elvette egy mozgásában korlátozott idős férfi pénzét.

Példás összefogás Liánáért

Példás összefogás Liánáért

Osztrák és magyar rendőrök fogtak össze egy jó célért a pünkösdi hétvégén.

Fogva tartotta volt párját egy zalai férfi

Fogva tartotta volt párját egy zalai férfi

Bántalmazta és fogva tartotta volt párját egy zalai férfi, akit őrizetbe vettek - közölte a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu oldalon.

http://ujhazak.com