LMP: a devizahitelesek és a brókerbotrányok károsultjai finanszírozták a jegybank festményvásárlását

A Lehet Más a Politika (LMP) szerint a Magyar Nemzeti Bank (MNB) abból a pénzből vett Tiziano-festményt, amit a devizahitelek piaci áron végrehajtott forintosításán keresett, és amit a csődbe ment brókercégek ügyfeleinek kártalanítására is fordíthatna.lmpA párt pénteki, az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: az MNB elsősorban a forintgyengülésen elért profitból költekezik, amit szerintük a költségvetésbe kellene befizetnie a jegybanknak. Hozzátették: álláspontjuk szerint több mint százmilliárd forintot nyert az MNB "a devizahitel-károsultakon" a piaci áron végrehajtott forintosítással, amit a rászorulók megkárosításának neveztek.

A Schmuck Erzsébet országgyűlési képviselő által jegyzett közleményben azt írták: a jegybank nem vállalja a felelősséget az alá tartozó pénzügyi felügyelet hibáiért, és "nem vesz részt a Quaestor, a Buda-Cash és a Hungária Értékpapír meglopott ügyfeleinek kártalanításában".

Az LMP szerint a jegybank vezetése az elmúlt években visszaélt a felügyelőbizottság hiányával. A közelmúltban "szabálytalanul megválasztott fideszes többségű" testülettől sem várják, hogy gátat vessen Matolcsy György jegybankelnök "gátlástalan költekezésének". Így pedig közpénzek tíz- és százmilliárdjai folynak el, amelyekből fontos, hasznos célokat kellene támogatni - írták.

Az MNB megvásárolta a magyarországi piacon fellelhető egyetlen Tiziano-képet az Értéktár Program keretében. A jegybank holnapján csütörtökön megjelent közleményben azt írták: a Mária gyermekével és Szent Pállal című festményért 4,5 milliárd forintot fizettek.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

http://ujhazak.com