LMP: a Fidesz klímatagadóvá vált

Az LMP európai parlamenti választási listavezetője szerint a Fidesz klímatagadóvá vált, vagyis homokba dugja a fejét a 21. század legfontosabb kihívásával szemben.Vágó Gábor csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján kifogásolta, hogy a nagyobbik kormánypárt folyamatosan a migránsokról beszél, de arról nem, hogy ahonnan a menekültek jönnek, ott nincs például egészséges ivóvíz.

    
A listavezető szerint a kormánypárti politikusok elvesztették józan ítélőképességüket, hiszen korábban az "agymosó médiának" tulajdonították, hogy az emberek foglalkoznak a klímaváltozás kérdésével, legutóbb pedig a Soros-hálózat részének minősítették a klímatüntetőket. Vágó Gábor úgy fogalmazott: a Fidesz eddig keményen nekiment a környezetvédelmi szabályoknak, a szakhatóság leépítésével pedig mindent megtett azért, hogy a klímaváltozás hatása erősebb legyen.


Kijelentette azt is: a környezet felszámolása zajlik azáltal, hogy Magyarországon és a világ számos országában nagyvállalatok irányítják a politikát. Arra kérte a Fidesz politikusait, gondolkodjanak el, hogy bele mernek-e nézni majd gyermekeik, unokáik szemébe, amikor megjelennek a klímamenekültek vagy amikor Magyarországon félsivatagi klímaviszonyok lesznek.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Nem volt érvényes jegye, ezért ütötte meg a kalauzt.

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

Idén is megerősített rendőri jelenléttel, fizikai védelemmel és bűnmegelőzési intézkedésekkel segíti a BRFK, hogy mindenki biztonságban élhesse meg az ünnepi időszakot.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Eltáncolt mobilok

Eltáncolt mobilok

Európai koncertturnén lopó fiatalokat fogtak el a budapesti nyomozók.

http://ujhazak.com