LMP: a hétköznapi emberek problémáival kell foglalkozni

A hétköznapi emberek problémáival foglalkozva, azokat a parlamentbe emelve kell tovább fejleszteni az LMP-t - hangoztatta az Ökopolisz Alapítvány keddi május elsejei budapesti rendezvényén a párt két frakcióvezető-helyettese és egy országgyűlési képviselője.Schmuck Erzsébet frakcióvezető-helyettes hangsúlyozta: az emberek nyugalmat, kiszámíthatóságot, tisztes megélhetést akarnak, ugyanakkor nem hisznek már a politikusoknak a beváltatlan ígéretek miatt, miközben az elmúlt nyolc év csak betetőzte a "lefelé tartó bérverseny" rendszerváltás idején kezdődött politikáját.

   
Szerinte az LMP-nek markáns arcot kell mutatnia a politikában, valós választ adva a hazai és a globális kihívásokra. Megjegyezte, az áprilisi választási eredmény egyik oka éppen az volt, hogy az emberek nem hitték el, hogy az ellenzék kormányképes. Demeter Márta, a másik frakcióvezető-helyettes szerint "rendkívül korrupt rendszer" alakult ki mára Magyarországon,s  noha "fejétől bűzlik a hal", nem lehet figyelmen kívül hagyni a "helyi kiskirályokat" sem; ebben a helyzetben az LMP "a társadalom meghosszabbított karja" kell legyen.
    

Mint mondta, olyan pártok, amelyek korábban nem kormányoztak, 400 ezerrel növelték szavazótáborukat, ebből az LMP 150 ezres bővülést könyvelhetett el. Miközben az ellenzéki erők egy részének támogatottsága erősen csökken, a pozícióharcot vívó "kartellpártok" 300-350 ezer voksot veszítettek. A tendencia világosan mutatja, hogy miben van perspektíva, milyen tartalmi politizálásban és milyen politikai gyakorlatban - fogalmazott.
   

Az LMP színeiben parlamenti mandátumot szerzett Csárdi Antal arról beszélt: ha az embereket meghallgatva, a mindennapjait befolyásoló ügyekben lépnek fel javaslatokkal, akkor adott az esély, hogy a választók érdeklődjenek a párt programjának más pontjai iránt is. A kiemelt ügyek között említette azon szándékukat, hogy még az ősszel önálló albérleti törvényt javasolnak, amely rögzítené a bérlők és a tulajdonosok jogait és kötelességeit is. Megjegyezte, napjainkban több millióan esnek el szociális támogatásoktól azért, mert nem jelentkezhetnek be a feketén kivett lakásba, ahol élnek.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

http://ujhazak.com