LMP: a katasztrófavédelem nem tudja megfelelően ellenőrizni a kéményeket

Az LMP szerint a katasztrófavédelem nem képes eleget tenni a kéményellenőrzési feladatoknak, számukra ezt bizonyítja a többi közt az, hogy nemrég több százezer kéményt "találtak", amelyek létezéséről eddig nem tudtak.Demeter Márta, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője szerdán Vámos Csabával, a Kéményseprők Országos Szakszervezetének elnökével közös sajtótájékoztatóján beszélt erről, ahol az érdekképviseleti vezető azt mondta: miután a Magyar Villamos Művek (MVM) nem támogatta lakossági tájékoztató tevékenységüket, bárkitől, akár Soros György alapítványától is segítséget kérnek ehhez, a katasztrófák megelőzése érdekében.

    
Demeter Márta kijelentette: a kormány megint emberek életét sodorja veszélybe. A katasztrófavédelem alá vont kéményseprők szúrópróbaszerű és nem érdemi ellenőrzéseket hajtanak végre, számos helyen pedig csak a napokban kezdődött a fűtési rendszer átvizsgálása. Problémásnak nevezte a 112-es vészhívó rendszer működését is, amelyet szerinte megfelelő infrastruktúra, állomány és logisztikai háttér nélkül indítottak el.
    

Mint mondta, mindezekkel kapcsolatban adatokat vár a Belügyminisztériumtól és a Katasztrófavédelemtől, a fejlesztési tárca vezetőjétől pedig azt kérdezi meg, hogy az MVM társadalmi felelősségvállalási tevékenységébe miért nem tartozik bele a lakosság tájékoztatás támogatása egy energetikai kérdésben. Ezzel kapcsolatban Vámos Csaba elmondta: az MVM elutasította azt az 50 millió forintos igényüket, amelyet tájékoztató kiadványokra, figyelemfelhívó kampányokra fordítottak volna, miután az Országgyűlés eltörölte a családi házak kötelező kéményellenőrzését.


Úgy fogalmazott: számára mindegy, honnan szerez ehhez támogatást, bármilyen politikai közösséggel kész együttműködni, de akár Soros György alapítványához is fordul.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

http://ujhazak.com