LMP: a kiemelt beruházási törvény a gátja Újbuda zöld fejlődésének is

Az LMP szerint a kiemelt beruházási törvény a gátja Újbuda zöld fejlődésének is.Gál József, az LMP szóvivője keddi, online is követhető sajtótájékoztatón azt mondta: ez a törvény arra való, hogy a kormány bármikor átléphessen az érintettek és a helyi közösségek akaratán a tőke és a gazdasági érdekek érdekében.
    

Ez történik, amikor a XI. kerületben, a Bikás park mellett több száz lakásos lakópark kap ilyen státuszt, amikor nincs kontrollja és döntési lehetősége a helyieknek, hogy mekkorára duzzad az autóforgalom és a beépítettség, amikor 120 méteres magas kampuszt húznak fel és sebet ejtenek Budapest látképén. Mindenhol megépülnek az épületek, de a beton marad, a tömegközlekedés, zöldfejlesztések mindenütt elmaradnak - közölte.
    

Erre a törvényre csak azért van szükség, hogy a kormány saját oligarchái és a külföldi nagyvállalatok minden akadály nélkül tudják a saját gazdasági érdekeiket az emberekkel szemben érvényesíteni - értékelt. Megjegyezte: most megpróbálják a jogszabályt elrejteni az új építészeti törvényben, hogy hiábavaló legyen az LMP népszavazása.     
   

Varga Zsolt, akit az LMP Lágymányoson indít önkormányzati képviselőjelöltként, kiemelte: Budapesten belül talán Újbudán okozzák a legnagyobb problémát a kiemelt beruházások. Szóvá tette, hogy elmaradt a fonódó villamos meghosszabbítása és felszólította a kormányt a beruházás megvalósítására, a szükséges zöld fejlesztések befejezésére a városrészben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ki látta Máté Kristophert?

Ki látta Máté Kristophert?

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik a 31 éves férfi megtalálása érdekében.

Ezrest rabolt egy gyermektől

Ezrest rabolt egy gyermektől

A szécsényi nyomozók vádemelést javasolnak a 26 éves elkövetővel szemben, aki egy 11 éves fiút fenyegetett veréssel, és elvette minden zsebpénzét.

Drogbiznisz futárszolgálattal

Drogbiznisz futárszolgálattal

Hosszú hónapokon át tartó titkos információgyűjtéssel és nyomozással számolt fel egy kiterjedt dílerhálózatot a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Budapesten fogták el a kölni lövöldözőt

Budapesten fogták el a kölni lövöldözőt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Életvédelmi és Célkörözési Főosztály Célkörözési Osztály munkatársai a Terrorelhárítási Központ közreműködésével elfogtak egy 33 éves német férfit, aki május 31-én hajnalban Kölnben több lövést adott le egy emberre.

Vádat emeltek a nagydorogi nő ellen, aki megölte kéthetes gyermekét

Vádat emeltek a nagydorogi nő ellen, aki megölte kéthetes gyermekét

Vádat emelt a Tolna Vármegyei Főügyészség a 25 éves nagydorogi nő ellen, aki tavaly augusztusban megölte kéthetes gyermekét - közölte a vádhatóság szerdán az MTI-vel.

Nem is bántották

Nem is bántották

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság szabálysértési eljárást indított egy 24 éves letenyei nővel szemben, aki egy hónapon belül másodszor tett valótlan bejelentést a segélyhívó számon.

Rollerrel érkezett a bántalmazó – a rendőrök őt és a társát is keresik

Rollerrel érkezett a bántalmazó – a rendőrök őt és a társát is keresik

A budapesti rendőrök súlyos testi sértés miatt nyomoznak, és az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen személyazonosságú személyek azonosításához.

Menekülésből baleset: sérülten is elfogták a rendőrök a 17 éves ámokfutót

Menekülésből baleset: sérülten is elfogták a rendőrök a 17 éves ámokfutót

A rendőrök szabályos megállítási kísérlete elől menekült autójával egy 17 éves fiú Székesfehérváron, aki végül egy szolgálati gépkocsinak ütközött.

Testvérgyilkosságot akadályoztak meg a rendőrök Nógrádban

Testvérgyilkosságot akadályoztak meg a rendőrök Nógrádban

A rendőrök előtt akarta leszúrni lánytestvérét egy 38 éves férfi egy kelet-nógrádi kistelepülésen; a gyanúsítottat a Nógrád Vármegyei Főügyészség indítványára a bíróság letartóztatta - tájékoztatta a főügyészség az MTI-t hétfőn.

Példátlan összefogás

Példátlan összefogás

Százak keresték azt a 43 éves férfit, aki egy igazoltató rendőrt gázolt el Kaposszekcsőn csütörtökön késő este.

http://ujhazak.com