LMP: a kormány az út szélén hagyja a rászorulókat és az önkormányzatokat

Az LMP önkormányzati szakszóvivője szerint a kormány az út szélén hagyja a rászorulókat és az önkormányzatokat is.lmpGerstmár Ferenc arra reagált az MTI-hez szombaton eljuttatott közleményében, hogy március 1-jétől átalakul a szociális támogatási rendszer. A változtatások után szociális támogatások két helyről kérhetők majd: egyrészt a járásoktól, másrészt a helyi önkormányzatoktól; előbbiektől a jövedelemkompenzáló, utóbbiaktól a kiadáskompenzáló támogatások igényelhetők.

Az ellenzéki párt önkormányzati szakszóvivője igazságtalannak és cinikusnak tartja a rendszer átalakítását, ami szerinte a szociális válság továbbmélyítésével fenyeget. "A március 1-jén életbe lépő jogszabályváltozás önkormányzati feladattá teszi az országot sújtó szociális katasztrófa kezelését, azonban a megfelelő források hozzárendelése nélkül" - írta közleményében Gerstmár Ferenc.

Ezzel a lépéssel - folytatta - a rászorulók egyenlőtlen helyzetbe kerülnek, hiszen támogatásuk attól függ majd, hol élnek, települési önkormányzatuk mennyire tehetős. Az új rendszer így bebetonozza a szociális különbségeket, és lehetőséget nyit a visszaélésekre, sokan pedig ki is szorulhatnak az ellátások köréből - vélekedett az LMP-s politikus.
Közölte: pártja szerint a szociális ellátások gerincét az erős, egységes, normatív alapon folyósított központi támogatásoknak kell adniuk, ezt egészíthetik ki egyes helyi támogatási formák.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Bezárták az online áruház kiskapuját

Bezárták az online áruház kiskapuját

Új bűncselekménytípus elkövetőjét fogták el tiszaújvárosi nyomozók.

Sorozatos járműfeltörések Bátonyterenyén

Sorozatos járműfeltörések Bátonyterenyén

Pár nap alatt hét bűncselekményt követett el két helyi férfi Bátonyterenyén, akik parkoló gépkocsikat törtek fel, közülük négyet el is loptak.

Hot dog alakú drogpipát is lefoglaltak

Hot dog alakú drogpipát is lefoglaltak

Egy fiatal tiszaújvárosi nő külföldről rendelt kokaint.

Befejezték a nyomozást a belvárosi emberölés ügyében

Befejezték a nyomozást a belvárosi emberölés ügyében

A fővárosi rendőrök lezárták az eljárást az ellen a férfi ellen, aki szóváltást követően egy másik férfi halálát okozta egy V. kerületi szórakozóhelyen.

Áll az alku?

Áll az alku?

A gödöllői rendőrök elfogtak egy brigádot, akik kezdetben alacsony áron vállalták a munkát, majd annak elvégzése után több százezer forintot követeltek érte.

Lezárult a gíroszrabló ügye

Lezárult a gíroszrabló ügye

A rendőrök befejezték a nyomozást abban az ügyben, amelyben egy elkövető gíroszt rabolt egy fiatalembertől Miskolcon.

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter és Szergej Lavrov közötti telefonbeszélgetés nyilvánosságra került, melyben a magyar külügyminiszter orosz érdekek képviseletében kell eljárjon

A vita hevében ütött

A vita hevében ütött

A veszprémi rendőrök elfogtak egy 31 éves férfit, és őrizetbe vették.

Összetörte rokona kocsiját, majd rátámadt

Összetörte rokona kocsiját, majd rátámadt

Az érdi rendőrök elfogták a 43 éves agresszív férfit.

Bezárattak egy pápai fodrászüzletet

Bezárattak egy pápai fodrászüzletet

Épp akció közben szállította egy díler a kábítószert.

http://ujhazak.com