LMP: a kormány beismerte, hogy nem fenntartható az energiapolitikája

Az LMP társelnöke szerint a kormány beismerte, hogy változtatni kell az energiapolitikáján, mert az nem fenntartható, azzal ugyanis kiszolgáltatta az országot Oroszországnak.Az ellenzéki párt szerint az új energiapolitikát széleskörű társadalmi konszenzusnak kell öveznie, hiszen az elkövetkezendő években mindenki terhet fog cipelni azzal kapcsolatban - mondta csütörtöki sajtótájékoztatóján Schmuck Erzsébet.
    

Emlékeztetett Varga Mihály pénzügyminiszter szavaira, aki szerint hosszú távon nem fenntartható, hogy 5000 milliárd forintért importálja a gázt az ország, de a miniszter elmondta azt is, hogy az energiahatékonysági programok kevesek voltak. Palkovics László technológiai és ipari miniszter pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy vége az olcsó orosz gáz és olaj korszakának.
    

Schmuck Erzsébet szólt arról is, hogy a paksi I-es blokkot még mindig nem lehet újraindítani, ami akár 500 megawattnyi termeléskiesést is okozhat. Kijelentette: ez is azt mutatja, hogy az atomenergia nem biztonságos. Az LMP-s politikus az új energiastratégia megalkotásán túl gyors cselekvést is vár a kormánytól, mert mint mondta, bizonyos változtatások azonnal megtehetők. Szerinte meg kell szüntetni a szélenergiatermelés tiltását ahogy napenergia-termelésre kivetett extraadót is, és évi 300 milliárd forintot kell biztosítani a lakóházak szigetelésére és fűtéskorszerűsítésre. Kijelentette: ha a kormánynak kétségei vannak, hogy a lakosság hogyan fogadná ezeket a javaslatokat, tegye be a kérdéseket a nemzeti konzultációba.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Az ország délkeleti kétharmadán kedd éjfélig további 5-15 centiméternyi hó hullhat, ezért a HungaroMet Zrt. keddre Baranya és Bács-Kiskun vármegyére másodfokú (narancs) figyelmeztetést adott ki.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

http://ujhazak.com