LMP: a kormány csatlakozzon az unió zöld munkahelyeket célzó kezdeményezéséhez!

Az LMP felszólítja a kormányt, hogy csatlakozzon ahhoz az uniós kezdeményezéshez, amely zöld munkahelyek létrehozását célozza.Ungár Péter országgyűlési képviselő hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján közölte: a jelenlegi helyzetben is a munkahelyteremtés alapja egy zöldmunkahely-teremtés kell, hogy legyen. Szerinte ugyanakkor a Fidesz nem tudja eldönteni, hogyan viszonyuljon a klímaváltozáshoz és az az elleni küzdelemhez.


    
Azt mondta, noha a kabinet 2010-ben megszüntette az önálló környezetvédelmi minisztériumot, majd az intézményrendszert is leépítette, később egy fordulatot hajtott végre. Ezt Ungár Péter Örkény István munkásságához hasonlította. "A KDNP bejelentette, hogy zöldpárt", tavaly augusztusban  csatlakoztak a műanyagmentes júliushoz, idén februárban pedig már a miniszterelnök jelentette be, hogy a teljes kormány zöld - folytatta Ungár Péter, aki szerint azonban mindezzel ellentétes, hogy a kabinet tavaly megvétózta az unió 2030-ig felállított klímacéljait, a külgazdasági és külügyminiszter kijelentette, hogy a német autóipar fontosabb, mint a klímaváltozás elleni küzdelem, majd idén a kormány nem csatlakozott ahhoz az uniós zöld kezdeményezéshez, amely mögött a régió többi országa is felsorakozott.
    

Az LMP politikusa kifogásolta az egyszer használatos műanyagok tiltására vonatkozó törvényjavaslat kezelését is: a kabinet benyújtotta az Országgyűlésnek, de visszavonta, amely után a Fidesz mégis arra szólította fel a kormányt, hogy ismét nyújtsa be az előterjesztést. Közölte: az LMP kész együttműködni a kormánnyal a szükséges intézkedések meghozatalában.  Az őszödi beszéd évfordulójával kapcsolatos kérdésre úgy felelt: először életében a beszéd elhangzása után tüntetett, tizennégy éve.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Figyelemfelhívás az ittasan okozott balesetek megelőzésére

Figyelemfelhívás az ittasan okozott balesetek megelőzésére

Az év végi ünnepek nem az alkoholfogyasztásról szólnak, hanem a családról, a barátokról és az együtt töltött időről.

Monoron zaklatta a nőket

Monoron zaklatta a nőket

A rendőrök rövid időn belül azonosították a 40 éves férfit.

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

A Pest Vármegyei Főügyészség minősített gyermekpornográfia bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy férfival szemben, aki 5 hónapon keresztül több gyermeket vett rá arra, hogy magukról pornográf képeket, videókat készítsenek és azokat elküldjék neki.

Adventi életmentés

Adventi életmentés

A Bátonyterenyei Rendőrkapitányság egyenruhásai egy idős férfi életét mentették meg kitartásukkal.

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség további bűncselekményeket rótt a volt igazgató terhére, és egy újabb őrizetbe vett gyanúsított letartóztatását indítványozta - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

Eltűnt egy anya és kisfia a XXI. kerületből

Eltűnt egy anya és kisfia a XXI. kerületből

A 29 éves nőt és 15 hónapos gyermekét a rendőrök nagy erőkkel keresik.

Elfogás és emberség

Elfogás és emberség

Ez a történet gödöllői rendőrökről szól, köztük Vincze János törzszászlósról, a Gödöllői Rendőrkapitányság bűnügyi helyszínelőjéről és készenléti nyomozójáról.

Bűnös örökösök

Bűnös örökösök

21 embert gyanúsít a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) gazdasági bűnügyek nyomozásával foglalkozó egysége azzal, hogy törvényes örökös nélkül elhunytak hagyatékát jogosulatlanul megszerezték.

Több mint 160 millió forintot csalt ki egy férfi kedvező befektetés ígéretével

Több mint 160 millió forintot csalt ki egy férfi kedvező befektetés ígéretével

Több mint 160 millió forintot csalt ki egy győri férfi több embertől kedvező befektetési lehetőség ígéretével - közölte a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu oldalon.

Kilenc év után felderített emberölés kísérlete

Kilenc év után felderített emberölés kísérlete

A Baranya vármegyei rendőrök idén januárban elfogták a pécsi gyanúsítottat, a vizsgálatot a napokban fejezték be.

http://ujhazak.com