LMP: a kormány feléli az ország jövedelemtermelő tőkéjét

Az LMP szerint a kormány "felelőtlen, rövid távú érdekeket szolgáló" politikájával feléli az ország gazdasági, társadalmi és környezeti tőkéjét, ahelyett, hogy a hosszú távú jövedelemtermelés érdekében fejlesztené.lmpSchmuck Erzsébet, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője szombati budapesti sajtótájékoztatója után az MTI-nek nyilatkozva úgy fogalmazott: a "pillanatnyi pénzszórás még nem érdem, ahogy azt a kormány láttatni akarja", az uniós fejlesztési pénzek és más beruházások hasznosságát a későbbi eredményességük mutatja meg.

Kiemelte, hogy a jelenleg zajló brüsszeli finanszírozású projektek "el nem lopott része" hosszú távon a várható haszonnál nagyobb fenntartási költségeket okoz majd, hiszen nagyrészt szükségtelen infrastrukturális fejlesztések valósulnak meg belőlük.

"Az uniós pénzek betonba öntése" ráadásul sem a foglalkoztatásra, sem a versenyképességre nincs jó hatással, a helyzetet pedig tovább rontja, hogy a kormány a társadalmi és környezeti tőkéjét is elpazarolja - fejtette ki Schmuck Erzsébet. Utóbbiakra példaként említette, hogy a kabinet az oktatás és az egészségügy területén is "esztelen átszervezéseket, illetve hatalmas forráskivonásokat" folytat, továbbá "direkt pusztítja" a környezeti erőforrásokat.

Az LMP politikusa szerint a megoldást az jelentené, ha a fejlesztési forrásokat olyan jövedelemtermelő és költségcsökkentő beruházásokra költenék, amelyek például növelik a megújuló energiaforrások arányát. Ennek elmaradása esetén ugyanis folytatódhat Magyarország leszakadása nemcsak Nyugat-Európától, hanem a régió többi országától is.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Rendőrkézen a magamutogató

Rendőrkézen a magamutogató

Készenléti rendőrök intézkedtek a Margitszigeten egy szeméremsértő külföldivel szemben.

Budapesten mosták a nemzetközi maffia pénzét – elfogták őket

Budapesten mosták a nemzetközi maffia pénzét – elfogták őket

A KR NNI nyomozói öt nőt és öt férfit gyanúsítanak, 18 helyszínen kutattak, több mint 540 millió forint vagyont elvontak.

A parkolók réme végül hibázott

A parkolók réme végül hibázott

A győri rendőrök elfogtak egy 59 éves helyi férfit, aki hónapokon keresztül autókat tört fel a város különböző pontjain.

A halálból rántották vissza

A halálból rántották vissza

Testkamerás videón, ahogy a rendőrök az utolsó utáni pillanatban kapják el a Petőfi hídról leugró fiatalembert.

Bilincsben a bűnözői csoport tagjai

Bilincsben a bűnözői csoport tagjai

Ceglédi betörőbandát lepleztek le a Pest megyei rendőrök.

Még Dubajban sem lehet elbújni a rendőrök elől

Még Dubajban sem lehet elbújni a rendőrök elől

Az Egyesült Arab Emírségekben fogtak el egy körözött férfit a Pest vármegyei rendőrök a NEBEK, a KR NNI és a helyi hatóságok együttműködésével.

Fesztiválszezon - vásároljunk biztonságosan jegyet!

Fesztiválszezon - vásároljunk biztonságosan jegyet!

Kezdődik a fesztiválszezon, indulnak a nyári koncertek, ami a jegyekkel, belépőkkel való visszaélések, csalások számának megszaporodását is eredményezheti.

Több körözött embert is elfogtak a Kelenföldi pályaudvarnál zajló közbiztonsági akcióban

Több körözött embert is elfogtak a Kelenföldi pályaudvarnál zajló közbiztonsági akcióban

Több mint 700 igazoltatást hajtott végre és 29 embert fogott el, illetve állított elő a rendőrség a Kelenföldi pályaudvar könyékén május 28-tól zajló közbiztonsági akcióban - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálata.

Ellopta a büfé napernyőjét

Ellopta a büfé napernyőjét

Rövid időn belül elfogták a balatonalmádi rendőrök az 52 éves férfi.

24 órán belül rendőrkézen a kifosztó

24 órán belül rendőrkézen a kifosztó

A kalocsai rendőrök egy napon belül azonosították és elfogták azt a fiatalt, aki elvette egy mozgásában korlátozott idős férfi pénzét.

http://ujhazak.com