LMP: a kormány folytatja településellenes politikáját

A kormány tovább folytatja településellenes politikáját, az önkormányzatok jogainak szűkítését - mondta az LMP frakcióvezetője szerdai online sajtótájékoztatóján, a településszervezéssel összefüggő törvénymódosítást értékelve.Keresztes László Lóránt felszólította a kabinetet, hogy fejezze be az önkormányzatok elleni hadjáratát és tekintse partnernek a településeket. Úgy értékelt, hogy az előterjesztés, amelynek tárgyalását szerdán kezdi meg a Ház, igen durva beavatkozás a településtervezés évtizedes rendszerébe. Erősíti a kabinet centralizációs törekvéseit azzal, hogy számos hatáskört von el a helyhatóságoktól, holott ennek semmilyen szakmai indoka nincs.

    
A javaslat emellett olyan általános szabályokat is tartalmaz, amelyek könnyítik a Balaton beépítését, valamint a műemlékvédelem is további csorbát szenved - tette hozzá. Keresztes László Lóránt "kifejezetten cinikus" lépésként jellemezte, hogy a kormány a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetre hivatkozva teszi lehetővé a "központi diktátumok" körének bővítését. Hozzátette: hiányolja ugyanakkor az önkormányzatok kompenzálását az esetleges szervezeti átalakítások miatt.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ismeretlen holttest azonosításához kér segítséget a rendőrség

Ismeretlen holttest azonosításához kér segítséget a rendőrség

A rendőrség eljárást folytat egy eddig ismeretlen személyazonosságú férfi ügyében, akinek holttestét 2025 decemberében Tokaj külterületén találták meg.

Macsétával sebesítette meg volt párját

Macsétával sebesítette meg volt párját

Őrizetbe vették a helyszínen elfogott támadót Várpalotán.

Figyelemfelhívás az ittasan okozott balesetek megelőzésére

Figyelemfelhívás az ittasan okozott balesetek megelőzésére

Az év végi ünnepek nem az alkoholfogyasztásról szólnak, hanem a családról, a barátokról és az együtt töltött időről.

Monoron zaklatta a nőket

Monoron zaklatta a nőket

A rendőrök rövid időn belül azonosították a 40 éves férfit.

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

A Pest Vármegyei Főügyészség minősített gyermekpornográfia bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy férfival szemben, aki 5 hónapon keresztül több gyermeket vett rá arra, hogy magukról pornográf képeket, videókat készítsenek és azokat elküldjék neki.

Adventi életmentés

Adventi életmentés

A Bátonyterenyei Rendőrkapitányság egyenruhásai egy idős férfi életét mentették meg kitartásukkal.

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség további bűncselekményeket rótt a volt igazgató terhére, és egy újabb őrizetbe vett gyanúsított letartóztatását indítványozta - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

Eltűnt egy anya és kisfia a XXI. kerületből

Eltűnt egy anya és kisfia a XXI. kerületből

A 29 éves nőt és 15 hónapos gyermekét a rendőrök nagy erőkkel keresik.

Elfogás és emberség

Elfogás és emberség

Ez a történet gödöllői rendőrökről szól, köztük Vincze János törzszászlósról, a Gödöllői Rendőrkapitányság bűnügyi helyszínelőjéről és készenléti nyomozójáról.

Bűnös örökösök

Bűnös örökösök

21 embert gyanúsít a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) gazdasági bűnügyek nyomozásával foglalkozó egysége azzal, hogy törvényes örökös nélkül elhunytak hagyatékát jogosulatlanul megszerezték.

http://ujhazak.com