LMP: a kormány haladéktalanul oldja meg a Honvédkórház problémáit!

Az LMP arra szólítja fel a kormányt, hogy haladéktalanul számolja fel "a Honvédkórházban kialakult áldatlan állapotokat", amelyek az ellenzéki párt társelnöke szerint nemcsak mintegy másfél millió ember ellátását veszélyeztetik, de az ország védelmi képességeit is rontják.Demeter Márta pénteki budapesti sajtótájékoztatóján kijelentette: felül kell vizsgálni a túlterhelt kórház ellátási kötelezettségét; le kell váltani az intézmény parancsnokát, és az egészségügy területén jártas vezetőt kell kinevezni, emellett növelni kell a működéshez és a bérekhez szükséges forrásokat; átláthatóvá kell tenni a működést, a kórházat pedig a háziorvosi rendszer és a szakrendelők megerősítésével tehermentesíteni kell.

    
A problémákat sorolva elmondta: az intézmény évente több milliárd forintnyi veszteséget halmoz fel, működését pedig az orvosok sorozatos felmondása veszélyezteti. Emiatt már bezárt a koraszülött osztály, és a sürgősségi részleg munkáját is nehezítik a kilépések, a hírek szerint a kórháznak nincs radiológusa.
   

Demeter Márta kifogásolta, hogy az Országgyűlés honvédelmi bizottsága kezdeményezése ellenére sem foglalkozik a problémával, a kórház parancsnoka nem adott választ a kérdéseire, és a szaktárca államtitkára sem lát gondokat. Rendkívüli körülmények esetén hogyan tudná a kórház maradéktalanul ellátni a feladatát, ha "békeidőben" sem tudja? - firtatta az ellenzéki politikus, majd kijelentette: a Honvédelmi Minisztérium vezetése alkalmatlan ellátni feladatát.
    

A társelnök kérdésre az előző napok budapesti tüntetéseivel kapcsolatban azt mondta: mind a véleménynyilvánítás, mind a gyülekezés szabadsága alkotmányos jog, az erőszak ugyanakkor ebbe nem fér bele egyik oldalról sem. Hozzátette: kezdeményezni fogja, hogy a honvédelmi bizottság is foglalkozzon a demonstrációkon történtekkel.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ismeretlen holttest azonosításához kér segítséget a rendőrség

Ismeretlen holttest azonosításához kér segítséget a rendőrség

A rendőrség eljárást folytat egy eddig ismeretlen személyazonosságú férfi ügyében, akinek holttestét 2025 decemberében Tokaj külterületén találták meg.

Macsétával sebesítette meg volt párját

Macsétával sebesítette meg volt párját

Őrizetbe vették a helyszínen elfogott támadót Várpalotán.

Figyelemfelhívás az ittasan okozott balesetek megelőzésére

Figyelemfelhívás az ittasan okozott balesetek megelőzésére

Az év végi ünnepek nem az alkoholfogyasztásról szólnak, hanem a családról, a barátokról és az együtt töltött időről.

Monoron zaklatta a nőket

Monoron zaklatta a nőket

A rendőrök rövid időn belül azonosították a 40 éves férfit.

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

A Pest Vármegyei Főügyészség minősített gyermekpornográfia bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy férfival szemben, aki 5 hónapon keresztül több gyermeket vett rá arra, hogy magukról pornográf képeket, videókat készítsenek és azokat elküldjék neki.

Adventi életmentés

Adventi életmentés

A Bátonyterenyei Rendőrkapitányság egyenruhásai egy idős férfi életét mentették meg kitartásukkal.

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség további bűncselekményeket rótt a volt igazgató terhére, és egy újabb őrizetbe vett gyanúsított letartóztatását indítványozta - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

Eltűnt egy anya és kisfia a XXI. kerületből

Eltűnt egy anya és kisfia a XXI. kerületből

A 29 éves nőt és 15 hónapos gyermekét a rendőrök nagy erőkkel keresik.

Elfogás és emberség

Elfogás és emberség

Ez a történet gödöllői rendőrökről szól, köztük Vincze János törzszászlósról, a Gödöllői Rendőrkapitányság bűnügyi helyszínelőjéről és készenléti nyomozójáról.

Bűnös örökösök

Bűnös örökösök

21 embert gyanúsít a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) gazdasági bűnügyek nyomozásával foglalkozó egysége azzal, hogy törvényes örökös nélkül elhunytak hagyatékát jogosulatlanul megszerezték.

http://ujhazak.com