LMP: A kormány lépjen ki a "kémbankból"!

Az LMP arra szólítja fel a magyar kormányt: lépjen ki az ellenzéki párt által csak kémbanknak nevezett Nemzetközi Beruházási Bankból, és utasítsa azt ki az országból!"Semmi sem indokolja, hogy fenntartsunk egy gyakorlatilag KGB-s eszközökkel működő, banknak álcázott kémhálózatot" - fogalmazott Csárdi Antal, az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese hétfőn, a bank budapesti központja előtt tartott, online is követhető sajtótájékoztatóján.
    

A politikus szerint a kormánynak nyilvánvalóvá kell tennie azt, amit már hírszerzési források megerősítettek, hogy az orosz többségű, budapesti székhelyű beruházási bank kémtevékenységet folytat. Csehország és Románia már kilépett a pénzintézetből a napokban - mutatott rá. Szerinte Orbán Viktor miniszterelnöknek is az lenne a kötelessége, hogy garantálja az ország biztonságát, valamint az, hogy ne csak szavakkal támogassa az uniós döntéseket, hanem valódi lépésekkel bizonyítsa az orosz agresszió elítélését.
    

A politikus az Ukrajnát ért orosz hadműveletekről szólva kijelentette: nem hagyhatjuk, hogy Oroszország elvegye keleti szomszédunk önállóságát. Az LMP a leghatározottabban elítéli az orosz agressziót, amely Európának és Magyarországnak is súlyos károkat okoz - hangsúlyozta, hozzátéve: az oroszok nem segítik, hanem veszélyeztetik hazánk önállóságát. Beszámolt arról is, hogy kedden demonstráción tiltakoznak a bank budapesti működése ellen.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

A rendőrök pár órán belül elfogták a 64 éves elkövetőt, majd gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

A radarképeken is megjelennek a hatalmas balatoni árvaszúnyog-rajok - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán pénteken.

Tömegverekedés Monoron

Tömegverekedés Monoron

Több embert is gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök.

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Nem kell lakat a száradó farmerre, de a kiskaput azért érdemes kulcsra zárni.

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A támadó még májusban baltával szerezte meg egy 49 éves férfi telefonját a kesznyéteni Szamárhát-tanyán.

A hangja elárulta

A hangja elárulta

Ismerősét rabolta ki a kunmadarasi férfi.

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Egy szikével rontott be egy lakásba, némi értékkel távozott. A kecskeméti járőrök egy órán belül elfogták.

Épségben megtalálták a beteg csecsemőt

Épségben megtalálták a beteg csecsemőt

Egy beteg csecsemőt vittek el engedély nélkül egy németországi kórházból, ezért a német hatóságok körözést adtak ki a gyermek megtalálása érdekében.

Közel 20 gramm kábítószert találtak Vácott

Közel 20 gramm kábítószert találtak Vácott

A rendőrök azután állítottak meg egy autót, hogy látták, amint egy utas kidob egy tasakot a hátsó ablakon.

http://ujhazak.com