LMP: a kormány minden lényegi információt elhallgat az akkumulátorgyárakról

A kormány szisztematikusan elhallgat minden lényeges információt az akkumulátorgyárakkal kapcsolatban, és nyíltan fenyegeti azokat, akik a valóságról beszélnek - jelentette ki hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján az Országgyűlés Fenntartható fejlődés bizottságának LMP-s elnöke.Keresztes László Lóránt arra a hírre hívta fel a figyelmet, miszerint a belügyi tárca kirúgja azt a vízügyi vezetőt, aki felhívta a figyelmet a Debrecenbe tervezett akkumulátorgyár vízfelhasználásával kapcsolatos veszélyekre. Tanulmányok kerülnek elő, majd tűnnek el és módosulnak a gyárak vízigényéről, fontos szakvéleményeket titkosítanak a kérdésben - fogalmazott a politikus, kifogásolva: nem tudható, mennyi lenne például a debreceni üzem víz- és energiaszükséglete.
    

Az LMP ezért is tartja megalapozatlannak a debreceni gyár engedélyét, és próbálja megtámadni azt - tette hozzá. Keresztes László Lóránt szerint pusztán propaganda volt az az állítás is, hogy az üzemek úgynevezett szürkevizet, vagyis nem ivóvizet használnának fel. A politikus adatigénylésére kapott válaszból ugyanis az derül ki, hogy Lantos Csaba energiaügyi miniszter tárcája még semmilyen tervet nem készített - mondta.
    

A politikus szólt a Magyarországon működő akkumulátorártalmatlanító üzemekről is. Elmondta: Bátonyterenyén tavaly nyáron többen megsérültek egy robbanásban, sajtóhírek szerint pedig nemrég a cég szigetszentmiklósi telephelyén is baleset történt, ám arról sem hoznak nyilvánosságra semmilyen információt. Kijelentette: ha a hatóságok által is tudott technológiai problémák okozták ezeket, az eseteknek büntetőjogi következményekkel kell járniuk.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Az ország délkeleti kétharmadán kedd éjfélig további 5-15 centiméternyi hó hullhat, ezért a HungaroMet Zrt. keddre Baranya és Bács-Kiskun vármegyére másodfokú (narancs) figyelmeztetést adott ki.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

http://ujhazak.com