LMP: a kormány multiknak adja a magyar termőföldet

Újabb termőföldek esnek az akkumulátorgyártás áldozatául, a kormány, ígérete ellenére adja oda azokat külföldi multiknak - monda csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján Csárdi Antal, az LMP frakcióvezető-helyettese.Az ellenzéki politikus emlékeztetett: Orbán Viktor még a 2010-es kampányban fogalmazta meg, hogy ha a Fidesz alakít kormányt, a külföldiek itt termőföldet soha nem fognak vásárolni, akárhogy is döntsenek Brüsszelben.
   

Csárdi Antal szerint azonban most éppen ez történik, ráadásul Brüsszel segítségével. Az Európai Bizottság ugyanis nemrég úgy döntött: a gödi akkumulátorgyár bővítése megkaphatja a 90 millió eurós állami támogatást. A Debrecenbe tervezett kínai CATL gyár 221 hektárnyi termőföldet igényel, amelynek 40 feletti az aranykoronaértéke, míg a győri 400 hektárnyit, amelynek értéke 23 aranykorona - ismertette.
    

Csárdi Antal kijelentette: nem szabad hagyni, hogy a kormány célja megvalósuljon, és Magyarországra települjön az uniós akkumulátorgyártás 80 százaléka, ennek ugyanis a magyar nemzet egyértelműen vesztese lenne. Az LMP ezért újabb tiltakozásokat szervez - mondta.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Nem volt érvényes jegye, ezért ütötte meg a kalauzt.

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

Idén is megerősített rendőri jelenléttel, fizikai védelemmel és bűnmegelőzési intézkedésekkel segíti a BRFK, hogy mindenki biztonságban élhesse meg az ünnepi időszakot.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Eltáncolt mobilok

Eltáncolt mobilok

Európai koncertturnén lopó fiatalokat fogtak el a budapesti nyomozók.

http://ujhazak.com