LMP: a kormány nem teljesítette a szélerőművekkel kapcsolatos vállalásait

A kormány nem teljesítette a helyreállítási tervben szereplő, szélerőművekkel kapcsolatos vállalásait - mondta az LMP frakcióvezető-helyettese hétfői, budapesti, online is közvetített sajtótájékoztatóján.Csárdi Antal arról beszélt: a kormány március 31-re ígérte a szélerőműtelepítések "abszurd korlátozásainak" megszüntetését. Arra is ígéretet tettek, hogy eddig a határidőig nyilvános, átfogó konzultációt tartanak a szélerőművekről, valamint az önkormányzatokkal is "átlátható és átfogó párbeszédbe" kezdenek a témában.
    

Az LMP múlt héten számos helyen kereste a konzultációs lehetőséget és a jogszabálytervezetet de nem találták ezeket - tette hozzá. Értékelése szerint a kormány ragaszkodik az orosz fosszilis energiához, amely nem olcsó és nem is lesz az, ráadásul veszélyes is. Megjegyezte, tudják, hogy a kormányon és a Fideszen belül is viták vannak a szélturbinák engedélyezéséről és hogy miniszterelnök az ellenzők közé tartozik, de úgy tűnt, hogy az uniós források miatt ő is "beáll a sorba", mégsem történt semmi.
    

Kitért arra: az LMP számos alkalommal benyújtotta már a szélerőművek engedélyezéséről szóló határozati javaslatát, de a fideszes többség rendre leszavazta a kezdeményezést. Csárdi Antal jelezte, a parlament hétfői ülésén azonnali kérdést fog feltenni a témában, mert "válaszokat kell kapni", hogy mikor kezdődik el a társadalmi konzultáció, a párbeszéd az önkormányzatokkal, és mikor fog megszületni a törvény, ami lehetővé teszi a szélturbinák telepítését.
    

Azt is mondta, nem engedik, hogy a kérdés lekerüljön a napirendről, addig fogják újra és újra benyújtani a határozati javaslatukat, addig kérdezik újra és újra a kormányt, amíg kénytelen nem lesz eleget tenni saját vállalásának. Az ellenzéki politikus hibás útnak nevezte, hogy megújuló energiák helyett gázturbinákkal és paksi bővítéssel akarja a kormány biztosítani az energiát ahhoz, hogy "akkumulátorgyarmatot" csináljon Magyarországból.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Két nap után meglett az eltűnt férfi

Két nap után meglett az eltűnt férfi

A tatai rendőrök célzott kereséssel találták meg a 32 éves személyt.

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

http://ujhazak.com