LMP: a kormány "perverz újraelosztást" folytat

"Perverz újraelosztásnak" tartja a kormány gazdaságpolitikáját az LMP társelnöke. Kanász-Nagy Máté szerdai online sajtótájékoztatóján azt mondta: a kabinet a járvány miatti szociális, gazdasági válságban is inkább az oligarchákat támogatja, mint azokat, akik állás nélkül maradtak.Kanász-Nagy Máté fantáziavilágnak nevezte azt a kormánypárti álláspontot, miszerint aki elveszíti az állását, az könnyen talál újat.

A politikus ezért is sérelmezte, hogy a kormányoldal ismét leszavazta az LMP javaslatát az álláskeresési járadék folyósítási idejének visszaállítására kilenc hónapra.

    
Ez mindössze 86 milliárd forintjába kerülne a költségvetésnek, Kanász-Nagy Máté szerint azonban ezt az összeget inkább odaadják az oligarcháknak, a haveroknak. De már ez a politika is hatástalan - jelentette ki, példaként pedig az ózdi gyárbezárást hozta, ahol a város legnagyobb foglalkoztatója szünteti be a termelést. Nyolcszázan maradnak munka nélkül egy olyan városban, ahol eddig is nehéz volt elhelyezkedni - mondta.
    

Az álláskeresési támogatás folyósítási idejének háromszorosára növelése része az LMP hatpontos válságkezelő csomagjának, ami tartalmazza még a Covid-19 fertőzésben szenvedők száz százalékos táppénzét, teljes körű bértámogatást, a kisvállalkozók támogatását, a bérleti díjak állami átvállalást valamint az újranyitási támogatást - ismertette.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Az ország délkeleti kétharmadán kedd éjfélig további 5-15 centiméternyi hó hullhat, ezért a HungaroMet Zrt. keddre Baranya és Bács-Kiskun vármegyére másodfokú (narancs) figyelmeztetést adott ki.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

http://ujhazak.com