LMP: a kormány saját tagjainak és a nagybirtokosoknak juttatta a földek nagy részét

Az LMP a kormány komoly bűnének tartja, hogy az értékesített állami termőföldek 70 százaléka nem a kormány által megjelölt célcsoporthoz, hanem - állítja a párt - a kabinet tagjaihoz köthető emberekhez, nagybirtokosokhoz vagy külföldiekhez került.lmpSallai R. Benedek országgyűlési képviselő pénteki budapesti sajtótájékoztatóján ismertette azokat az adatokat, amelyekhez 130 ezer hektárnyi termőföld új tulajdonosi körének áttekintése után jutott.

Állítása szerint a terület harmada, mintegy negyvenezer hektárnyi terület került "fideszes haverokhoz", miniszterekhez, államtitkárokhoz köthető emberekhez, az árverések jelentős részében úgy, hogy a területeket ellenfél hiányában kikiáltási áron vitték el.

További harminc százaléknyi területet szereztek meg több ezer hektárnyi földön gazdálkodó cégek tulajdonosai, vagyis szerinte olyanok, akik nem voltak rászorulva újabb földekre. A termőföldek 10 százaléka került más uniós állampolgárok kezébe, akik mellett a liciteken tőkeelőnyük miatt a magyarországi kisgazdálkodóknak esélye sem volt - mondta.

Bár a nyertes tízezernyi vásárlóból több mint hatezernyi volt a kormány által preferáltként megjelölt kisgazdálkodói réteg tagja, a földeknek mindössze 20 százaléka került hozzájuk - sérelmezte Sallai R. Benedek, hozzátéve: a vásárlók 10 százalékát nem tudta beazonosítani.

Közölte azt is, hogy pártja már több esetben tett feljelentést hűtlen kezelés gyanújával ismeretlen tettes ellen a túl alacsonyan meghatározott kikiáltási ár miatt, de még továbbiakat is tesznek. Példaként hozta Bekecs Mátyás gazdálkodó, a földművelésügyi miniszter unokaöccsének esetét, aki hektáronként alig több mint 200 ezer forintos áron vásárolt 50 hektárnyi területet Szolnok megyében, ahol a piaci átlagár 1,1 millió forint.

Sallai R. Benedek úgy értékelt: a társadalom felemelkedését célzó források néhányakhoz kerülnek, az uniós forrásokat pedig "szétlopják".

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Bárddal támadt az élettársára

Bárddal támadt az élettársára

A hajdú-bihari rendőrök emberölés kísérlete miatt vettek bűnügyi őrizetbe egy férfit.

Rendszabályozó pofonok beszüntetve

Rendszabályozó pofonok beszüntetve

Elképesztő emberkereskedelem és kényszermunka tárgyában folytatott bűnügy zárult a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság (FVMRFK) Bűnügyi Osztályán, ami négy évvel ezelőtt egy idős férfi kérése nyomán indult.

Ki látta Máté Kristophert?

Ki látta Máté Kristophert?

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik a 31 éves férfi megtalálása érdekében.

Ezrest rabolt egy gyermektől

Ezrest rabolt egy gyermektől

A szécsényi nyomozók vádemelést javasolnak a 26 éves elkövetővel szemben, aki egy 11 éves fiút fenyegetett veréssel, és elvette minden zsebpénzét.

Drogbiznisz futárszolgálattal

Drogbiznisz futárszolgálattal

Hosszú hónapokon át tartó titkos információgyűjtéssel és nyomozással számolt fel egy kiterjedt dílerhálózatot a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Budapesten fogták el a kölni lövöldözőt

Budapesten fogták el a kölni lövöldözőt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Életvédelmi és Célkörözési Főosztály Célkörözési Osztály munkatársai a Terrorelhárítási Központ közreműködésével elfogtak egy 33 éves német férfit, aki május 31-én hajnalban Kölnben több lövést adott le egy emberre.

Vádat emeltek a nagydorogi nő ellen, aki megölte kéthetes gyermekét

Vádat emeltek a nagydorogi nő ellen, aki megölte kéthetes gyermekét

Vádat emelt a Tolna Vármegyei Főügyészség a 25 éves nagydorogi nő ellen, aki tavaly augusztusban megölte kéthetes gyermekét - közölte a vádhatóság szerdán az MTI-vel.

Nem is bántották

Nem is bántották

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság szabálysértési eljárást indított egy 24 éves letenyei nővel szemben, aki egy hónapon belül másodszor tett valótlan bejelentést a segélyhívó számon.

Rollerrel érkezett a bántalmazó – a rendőrök őt és a társát is keresik

Rollerrel érkezett a bántalmazó – a rendőrök őt és a társát is keresik

A budapesti rendőrök súlyos testi sértés miatt nyomoznak, és az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen személyazonosságú személyek azonosításához.

Menekülésből baleset: sérülten is elfogták a rendőrök a 17 éves ámokfutót

Menekülésből baleset: sérülten is elfogták a rendőrök a 17 éves ámokfutót

A rendőrök szabályos megállítási kísérlete elől menekült autójával egy 17 éves fiú Székesfehérváron, aki végül egy szolgálati gépkocsinak ütközött.

http://ujhazak.com