LMP: a kormány tegyen rendet a hulladékszállításnál és a kéményseprésnél

Az LMP felszólította a kormányt, hogy kezdjen egyeztetéseket a hulladékgazdálkodásról és a kéményseprésről a szakma képviselőivel, majd biztosítsa a feladatok ellátáshoz szükséges forrásokat.Gerstmár Ferenc, az ellenzéki párt önkormányzati és rendészeti szakszóvivője szombati budapesti sajtótájékoztatója után az MTI-nek telefonon azt mondta: felszólítják a kabinetet, hogy állítsa le a "hulladékgazdálkodás lenyúlását és tönkretételét", helyette üljenek tárgyalóasztalhoz a szolgáltatókkal és önkormányzatokkal, hogy ezt a közszolgáltatást magas színvonalon biztosíthassák.

Az LMP politikusa elfogadhatatlannak nevezte, hogy a lakosság a második és harmadik negyedéves szemétszállítási díjakról szóló számlákat is csak késve kapja meg a hulladékgazdálkodás központosítása miatt, ami sokaknak jelentős terhet jelent majd. Gerstmár Ferenc emellett a kéményseprés kormányzati átalakításait is bírálta, amelyek miatt szerinte sok szakembernek kellett elhagynia a pályát, továbbá 600 településen maradhat el a fűtőberendezések és kémények ellenőrzése.

Az LMP ezért azt várja a kabinettől, hogy a szakmai szervezetek javaslatait elfogadva minden telepélésen végezze el a szükséges ellenőrzéseket és ne veszélyeztesse a lakosságot.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A törölköző nem védi meg az értékeit – tanácsok a strandlopások megelőzésére

A törölköző nem védi meg az értékeit – tanácsok a strandlopások megelőzésére

Az országot érintő rendkívüli hőség miatt egyre többen keresnek felfrissülést a strandokon, fürdőkben és a természetes vizek partjain.

Holttestet találtak a Balatonban

Holttestet találtak a Balatonban

Holttestet találtak a Balatonban, a rendőrség pénteki tájékoztatása szerint vizsgálják az ügyet.

Kriminális helynevek

Kriminális helynevek

A magyarlakta vidékeket járva számos olyan város, falu, természeti képződmény nevével találkozhatunk, melyek a fülnek ismerősen hangzanak, de nem mindig kellemes a jelentéstartalmuk.

Norvégiában fogtak el egy top 50-es körözöttet

Norvégiában fogtak el egy top 50-es körözöttet

Nem menekülhetett el az igazságszolgáltatás elől az a 43 éves nő, aki 2022-ben késsel támadt kolléganőjére, majd a Székesfehérvári Törvényszék 4 év letöltendő börtönbüntetésre ítélte.

Mindenki szeme láttára

Mindenki szeme láttára

A nagykátai rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a szeméremsértőket.

Életmentő beszélgetés

Életmentő beszélgetés

Egy rendőr lélekjelenlétének és kommunikációs készségeinek köszönhetően sikerült megmenteni egy 19 éves férfi életét Hőgyészen.

Fokozott ellenőrzést rendelt el Budapest rendőrfőkapitánya a hétvégére

Fokozott ellenőrzést rendelt el Budapest rendőrfőkapitánya a hétvégére

Budapest rendőrfőkapitánya fokozott ellenőrzést rendelt el a főváros teljes területére a hétvégére - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu oldalon.

Emberi testrészeket gyűjtött egy beteghordozó, a bíróság elrendelte bűnügyi felügyeletét

Emberi testrészeket gyűjtött egy beteghordozó, a bíróság elrendelte bűnügyi felügyeletét

Emberi test tiltott felhasználásával gyanúsít a rendőrség egy 30 éves budapesti férfit, egy beteghordozót, akitől koponyákat, csontokat, valamint preparált emberi arcbőrt is lefoglaltak a nyomozók.

Késelés miatt őrizetben

Késelés miatt őrizetben

Egy zagyvarékasi nő súlyos sérüléseket okozott egy helyi férfinak.

Őrizetben a józsefvárosi emberölés gyanúsítottja

Őrizetben a józsefvárosi emberölés gyanúsítottja

A fővárosi nyomozók kihallgatták az idős nő 16 éves dédunokáját.

http://ujhazak.com