LMP: a kormánynak lenne lehetősége fellépni a Sajó szennyezése ellen

A magyar kormánynak lenne lehetősége fellépni a Sajót ért szlovákiai szennyezés megszüntetése érdekében, erre ugyanis a határvízi egyezmények lehetőséget biztosítanak - mondta szerdai sajtótájékoztatóján az Országgyűlés Fenntartható fejlődés bizottságának LMP-s elnöke.Keresztes László Lóránt kedden második alkalommal járt a Sajó azon felvidéki szakaszán, ahová már három hónapja napi 2,5 tonna szennyezett bányavíz folyik be egy elhagyott bányából. Ez alkalommal vízmintát is hozott az agrárminiszternek, hogy Nagy Istvánnak legyen lehetősége megvizsgálni azt.
    

Az LMP politikusa szerint ugyanis nem igaz az a kormányzati állítás, miszerint csak nem mérgező vasoxid került a vízbe: az arzén az európai határérték négyszázszorosában van jelen a folyóban, a cink a százszorosában, de nikkel és antimon is a vízbe jut. Az ellenzéki képviselő közölte, a Sajó emiatt több tízkilométeres szakaszon vált "halottá", és az élet csak évtizedes távlatban térhet majd vissza.
   

Bár a folyó magyarországi szakaszán valóban a határérték alatt vannak ezek a veszélyes anyagok, köszönhetően a Sajóba befolyó vizek hígító hatásának, arra az agrártárca sem adott választ, hogy a nyári, kisvizes időszakban is megmaradnak-e ezen a szinten, és ha nem, mit tesz majd a minisztérium - sérelmezte a politikus. Keresztes László Lóránt a kérdést pártok felett álló ügynek tekinti.


Bizottsági elnökként felkereste a szlovák parlament környezetvédelmi bizottságának elnökét, mielőbbi hatósági fellépést követelve, de segítséget is felajánlott a szlovák félnek - számolt be, rámutatva: szakembereknek és a probléma megoldásának - keddi tapasztalatai szerint - továbbra sincs nyoma az ökológiai katasztrófa helyszínén.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel kézzel és feszítővassal egy 20 éves férfi Újpest egyik ipari övezetében - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon kedden.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

A közelgő ünnepek közbiztonsági veszélyeire figyelmeztetnek a hatóságok

A közelgő ünnepek közbiztonsági veszélyeire figyelmeztetnek a hatóságok

A közelgő ünnepek, a halottak napja, a mindenszentek és a halloween gyakori közbiztonsági veszélyeire hívták fel a figyelmet az Országos-Rendőr-főkapitányság (ORFK) és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) képviselői.

Lezáratlan autót kötöttek el Kaposváron

Lezáratlan autót kötöttek el Kaposváron

A kaposvári nyomozók őrizetbe vették azt a két férfit, akik egy lezáratlanul hagyott személygépkocsival hajtottak el a somogyi megyeszékhelyről.

http://ujhazak.com