LMP: a kormánynak sürgősen cselekednie kell a klímaváltozás ellen

A kormánynak szembe kell néznie a klímaváltozás negatív hatásaival és mellébeszélés helyett sürgősen cselekednie kell a károsanyag-kibocsátás csökkentése érdekében - mondta hétfői sajtótájékoztatóján Schmuck Erzsébet, az LMP frakcióvezető-helyettese.Az Országgyűlés fenntartható fejlődés bizottságának elnöke "lejárt szavatosságúnak" nevezte a nemrég elfogadott éghajlatváltozási stratégiát, az ugyanis szerinte idejétmúlt helyzetértékelésen alapszik, és nem tartalmaz konkrét célokat, határidőket, felelősöket vagy forrásokat. A stratégia még 2014-ben készült, amikor Magyarországon még csökkent a szén-dioxid-kibocsátás, az ugyanakkor 2015 óta folyamatosan emelkedik, évente 6 százalékkal - mutatott rá Schmuck Erzsébet.

   
A klímaváltozás káros hatásai közé sorolta a folyamatosan megdőlő melegrekordokat, az alacsony vízállást, az erődtüzeket, számos új kórokozó, kártevő megjelenését. Mindezek ellenére - folytatta - a kormány nem a megoldást, csak a kibúvókat keresi. Szerinte minden vízügyi beruházás szembemegy a vízgazdálkodási stratégiával, elhanyagolják a tározást, miközben a kormány lehetővé kívánta tenni a felszín alatti vízkészlet "lerablását". Sérelmezte, hogy a kormány "elszabotálta" az uniós források felhasználását a házak energetikai korszerűsítésére, de a problémák közé sorolta az erdőpusztulást is.
    

A politikus kérdésre bírálta a nemzeti konzultációt, mondván, az nem valódi párbeszéd az emberekkel. Azt javasolta: az LMP paksi bővítéssel kapcsolatos kérdéseit is tegyék fel az embereknek.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Hangos segélykérés az éjszakában

Hangos segélykérés az éjszakában

A rendőrnő átmászott a kerítésen, hogy segítsen egy idős martfűi nőnek, aki elesett otthon.

Nagyot fog szólni: hangfalat és rántott húst lopott a tolvaj

Nagyot fog szólni: hangfalat és rántott húst lopott a tolvaj

Az Igrici vendégház udvaráról értékes hangfalat és egy tálca rántott húst vitt el a tolvaj.

A házban kapták el a betörőket

A házban kapták el a betörőket

A kecskeméti nyomozók egy 42 éves és 28 éves férfit vettek őrizetbe.

Leverték a lépét egy fogva tartottnak a foglárok, nyolcmilliós kártérítést kapott

Leverték a lépét egy fogva tartottnak a foglárok, nyolcmilliós kártérítést kapott

Nyolcmillió forint sérelemdíjat állapított meg a Fővárosi Ítélőtábla jogerősen egy férfinak, akit úgy megvertek a foglárok a tököli börtönben, hogy ki kellett venni a lépét - tájékoztatta a sértett jogi képviseletét ellátó Magyar Helsinki Bizottság az MTI-t szerdán.

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Ismeretlen módon eltűnt egy második világháborús robbanótest az apadó Dunából az előbukkanásáról szóló bejelentés után, felkutatásához a lakosság segítségét kéri a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság fokozott óvatosságra inti a strandolókat.

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

A Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett, az emelkedő tendencia tovább folytatódott - olvasható a kormany.hu oldalon a hőségriasztásról csütörtök délelőtt közzétett jelentésében.

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

Nem mindennapi segítségkéréshez irányították a készenléti rendőröket.

Ütéssel rendezte a konfliktust

Ütéssel rendezte a konfliktust

Biciklis támadt rá egy sofőrre Balatongyörökön egy közlekedési szituáció során kialakult vita miatt.

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Egy 67 éves férfitól erőszakkal szerzett meg egy karláncot és egy pénztárcát egy tiszaalpári férfi Kiskunfélegyházán.

http://ujhazak.com