LMP: a korrupció rontja a közszolgáltatások minőségét

Felelősen megvalósított, fenntartható beruházásokat szorgalmaz a fővárosban az LMP, amely szerint a korrupció rontja a közszolgáltatások színvonalát.Csárdi Antal, az LMP fővárosi közgyűlési képviselője szerdai budapesti sajtótájékoztatóján egy problématérképet mutatott be. A rajta szereplő fővárosi tételek közül a Duna Arénát emelte ki, amelyet teljesen átgondolatlannak nevezett. A komplexumot a töredékéből megépíthették volna - folytatta -, nincs üzemeltetője, mert fenntartása évente akár 1,5 milliárd forintot is felemészthet, ezt semmilyen bevétel nem tudja ellensúlyozni. A megvalósításával pedig csökkent a zöldterületek nagysága - tette hozzá az ellenzéki politikus.

Általánosságban elmondta: a beruházások esetenként feleslegesek, majdnem mindig túlárazottak és indokolatlanul sokszor járnak a zöldterületek "beszántásával", miközben nem szolgálják a budapestiek életminőségének javulását, csupán a Fideszhez köthető gazdasági körök hasznát. A Jobbiknak a választójogot általános iskolai végzettséghez kötő elképzelését firtató kérdésre Csárdi Antal azt felelte: a Jobbiknak meg kellene tanulnia, mi is a demokrácia. Hangsúlyozta: normális demokráciában nem kötik végzettséghez a választójogot, hanem a lehető legszélesebb körben biztosítják.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com