LMP: a közmunka csapdájában vergődik az ország

Az LMP szerint minden korábbinál többen dolgoztak közmunkában idén augusztus és október között, és a külföldön dolgozók száma is rekordokat döntött, ebből a helyzetből pedig csak azonnali béremeléssel és a "közmunkacsapda" felszámolásával törhet ki a kormány.lmpAz ellenzéki párt társelnöke a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által frissen közölt foglalkoztatottsági és munkanélküliségi adatokra reagálva közölte ezt pénteken az MTI-vel. Szél Bernadett felidézte: a KSH adatai szerint 2015. augusztus-októberben az elsődleges munkaerőpiacon dolgozók száma 3 millió 920 ezer ember volt, közmunkában 232 ezren, külföldön 114 ezren dolgoztak.

A tavalyhoz képest 115 ezres növekedéshez a magyarországi elsődleges munkaerőpiac 52 ezer dolgozóval járult hozzá, közmunkában szintén 52 ezerrel többen dolgoztak, és 11 ezer emberrel bővült a külföldön dolgozók köre is. Miközben több tízezres munkaerőhiány van az országban, és egyre több lesz a hiányszakma a növekvő elvándorlás miatt, a közmunkásokkal együtt 522 ezer a munkanélküliek száma - írta Szél Bernadett, felróva: télen, "amikor a legnagyobb szükség lenne rá", nem indít a kormány felnőttképzési programokat a közmunkások számára, és továbbra is elzárja őket az álláskeresők számára elérhető lehetőségektől.

A társelnök szerint a kormány még mindig a statisztikák bűvöletében él, és valós megoldások helyett közmunkásokkal kozmetikázza a foglalkoztatási és munkanélküliségi adatokat. Az LMP dolgozói szegénység elleni programja a létminimum szintjére emelné a nettó minimálbért és bérrendezést hajtana végre a közszférában - közölte.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Gyors rendőri fellépés

Gyors rendőri fellépés

A monori rendőrök néhány órán belül elfogták a négy férfit.

Meggyújtotta felesége haját

Meggyújtotta felesége haját

A tapolcai rendőrök őrizetbe vették a bántalamzót.

Rendőrkézen a magamutogató

Rendőrkézen a magamutogató

Készenléti rendőrök intézkedtek a Margitszigeten egy szeméremsértő külföldivel szemben.

Budapesten mosták a nemzetközi maffia pénzét – elfogták őket

Budapesten mosták a nemzetközi maffia pénzét – elfogták őket

A KR NNI nyomozói öt nőt és öt férfit gyanúsítanak, 18 helyszínen kutattak, több mint 540 millió forint vagyont elvontak.

A parkolók réme végül hibázott

A parkolók réme végül hibázott

A győri rendőrök elfogtak egy 59 éves helyi férfit, aki hónapokon keresztül autókat tört fel a város különböző pontjain.

A halálból rántották vissza

A halálból rántották vissza

Testkamerás videón, ahogy a rendőrök az utolsó utáni pillanatban kapják el a Petőfi hídról leugró fiatalembert.

Bilincsben a bűnözői csoport tagjai

Bilincsben a bűnözői csoport tagjai

Ceglédi betörőbandát lepleztek le a Pest megyei rendőrök.

Még Dubajban sem lehet elbújni a rendőrök elől

Még Dubajban sem lehet elbújni a rendőrök elől

Az Egyesült Arab Emírségekben fogtak el egy körözött férfit a Pest vármegyei rendőrök a NEBEK, a KR NNI és a helyi hatóságok együttműködésével.

Fesztiválszezon - vásároljunk biztonságosan jegyet!

Fesztiválszezon - vásároljunk biztonságosan jegyet!

Kezdődik a fesztiválszezon, indulnak a nyári koncertek, ami a jegyekkel, belépőkkel való visszaélések, csalások számának megszaporodását is eredményezheti.

Több körözött embert is elfogtak a Kelenföldi pályaudvarnál zajló közbiztonsági akcióban

Több körözött embert is elfogtak a Kelenföldi pályaudvarnál zajló közbiztonsági akcióban

Több mint 700 igazoltatást hajtott végre és 29 embert fogott el, illetve állított elő a rendőrség a Kelenföldi pályaudvar könyékén május 28-tól zajló közbiztonsági akcióban - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálata.

http://ujhazak.com