LMP: a nagyvállalatoknak is megfelelő részt kell vállalniuk közteherviselésből!

Az LMP igazságos közteherviselést sürget, az ellenzéki párt ennek érdekében társaságiadó-javaslatot dolgozott ki és petíciót fogalmazott meg.Csárdi Antal, az LMP frakcióvezető-helyettese hétfői online is követhető sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: ma Magyarországon az a "szégyenteljes" állapot uralkodik, hogy a nagy hazai és nemzetközi cégek egyáltalán nem veszik ki részüket a közteherviselésből.
   

A cégek adófizetési gyakorlata "minimális", és a költségvetés számai azt mutatják, hogy az állampolgárok által fizetett fogyasztási és jövedelemadóból 12-13 ezer milliárdot, míg társasági nyereségadóból közel 700 milliárdot irányzott elő a kormány - mondta. Válságos időben ezek a források rendkívüli módon hiányoznak a büdzséből - mutatott rá.
    

Az LMP ezt a helyzetet orvoslandó társaságiadó-javaslatot dolgozott ki: 500 millió forintos nyereségig 9 százalékos adót vetnének ki, efölött 25 százalékos hozzájárulást várnának el a cégektől. Ily módon több száz milliárd forintos pluszbevételhez jutna a kormány, és a válság költségeit nem csupán az állampolgároknak kellene megfizetni, mint most, amikor magánszemélyként minden állampolgár nagyobb arányú adóterhet fizet, mint bármelyik Magyarországon működő cég - tette hozzá.
   

Ez így nem mehet tovább - jelentette ki az LMP-s politikus, aki szerint a plusz bevételt épületszigetelési programra lehetne fordítani, és be lehetne vezetni - korábbi javaslatuknak megfelelően - az ötezer forintos klímabérletet is, amely minden magyarországi közösségi közlekedési eszközön érvényes lenne. Ez valós alternatívát nyújtana az autós közlekedéssel szemben, az ársapka ugyanis nem tart örökké - jegyezte meg Csárdi Antal.
    

A politikus azt kérte, aki egyetért a közös teherviselésről szóló javaslatukkal, írja alá petíciójukat, mert csak úgy lehet rákényszeríteni a kormányt, ha azt látja, tömegek állnak a kezdeményezés mögött.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Októberben folytatódtak a BKK-val közös járatellenőrzések

Októberben folytatódtak a BKK-val közös járatellenőrzések

A rendőrök többek között két körözött személyt is elfogtak a közös akció során.

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

A Siófoki Rendőrkapitányság eljárást folytat egy ózdi lakossal szemben, aki a gyanú szerint láncfűrésszel fenyegetett meg egy sofőrt egy kőröshegyi parkolóban.

Erdő közepében…

Erdő közepében…

A tiszakécskei rendőrök – a Nemzeti Védelmi Szolgálat jelzése alapján – vadkamera segítségével buktattak le két férfit, akik egy Tiszaalpár melletti erdős területen termesztettek kannabiszt.

Két nap után meglett az eltűnt férfi

Két nap után meglett az eltűnt férfi

A tatai rendőrök célzott kereséssel találták meg a 32 éves személyt.

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

http://ujhazak.com