LMP: a régi Fideszből semmi sem maradt

Szél Bernadett, az LMP miniszterelnök-jelöltje szerint a régi, egykor liberális, aztán polgári Fideszből semmi nem maradt, egy kommunista párt lett.Az LMP társelnöke szombati, budapesti sajtótájékoztatóján ezt azzal támasztotta alá, hogy a Fidesz minden egyes alkalommal leszavazta az ügynökakták nyilvánosságra hozásáról az LMP által beterjesztett javaslatot a Parlamentben.

    
Állításukat igazolja az is Szél Bernadett szerint, hogy a Fidesz már nem tud különbséget tenni az állami vagyon és a saját vagyona között, "ipari szintű" korrupció van, amelynek semmi köze a Fidesz által említett új nemzeti tőkésréteghez. A nagyobbik kormánypártnak Szél Bernadett szerint a saját működése fenntartása miatt korrupciós hátteret kell üzemeltetnie. "Úgy költik a pénzünket, mintha nem lenne holnap" - fogalmazott a képviselő.
    

A propaganda a harmadik bizonyíték arra, hogy a Fidesz kommunista párt lett - mondta Szél Bernadett, aki szerint ennek a szintje minden képzeletet felülmúl, a Fidesz felépített egy "propagandavalóságot", ebbe próbálnak visszavonulni, és Orbán Viktor miniszterelnök nem hajlandó vitázni sem. Kérdésre válaszolva Szél Bernadett hangsúlyozta: a Fidesznek a hatalomért semmi sem drága, ezért az LMP minden ellenzéki párttal együttműködik abban, hogy minden szavazóhelyiségben legyen ellenzéki és civil megfigyelő, aki figyel a választás tisztaságára. "Nagyon aggódom a választás tisztaságáért" - jelentette ki.
    

A sajtótájékoztatón Ábrahám Júlia, az LMP budapesti 10. egyéni választókerületben induló jelöltje az egészségügy helyzetéről azt mondta, a kormány növekvő bérekről, fejlődő kórházakról, csökkenő várólistákról beszél, ezzel szemben vannak kórházak, ahol hónapok óta nincs onkológiai ellátás, orvoshiány miatt osztályok szűnnek meg és a magyar költenek saját zsebből a legtöbbet egészségügyre Európában. Az LMP korányra kerülve 50 százalékos béremelést hajtana végre, és fenntartható, igazságos és emberközpontú egészségügyi rendszert hozna létre - mondta Ábrahám Júlia.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Bilincsben a bűnözői csoport tagjai

Bilincsben a bűnözői csoport tagjai

Ceglédi betörőbandát lepleztek le a Pest megyei rendőrök.

Még Dubajban sem lehet elbújni a rendőrök elől

Még Dubajban sem lehet elbújni a rendőrök elől

Az Egyesült Arab Emírségekben fogtak el egy körözött férfit a Pest vármegyei rendőrök a NEBEK, a KR NNI és a helyi hatóságok együttműködésével.

Fesztiválszezon - vásároljunk biztonságosan jegyet!

Fesztiválszezon - vásároljunk biztonságosan jegyet!

Kezdődik a fesztiválszezon, indulnak a nyári koncertek, ami a jegyekkel, belépőkkel való visszaélések, csalások számának megszaporodását is eredményezheti.

Több körözött embert is elfogtak a Kelenföldi pályaudvarnál zajló közbiztonsági akcióban

Több körözött embert is elfogtak a Kelenföldi pályaudvarnál zajló közbiztonsági akcióban

Több mint 700 igazoltatást hajtott végre és 29 embert fogott el, illetve állított elő a rendőrség a Kelenföldi pályaudvar könyékén május 28-tól zajló közbiztonsági akcióban - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálata.

Ellopta a büfé napernyőjét

Ellopta a büfé napernyőjét

Rövid időn belül elfogták a balatonalmádi rendőrök az 52 éves férfi.

24 órán belül rendőrkézen a kifosztó

24 órán belül rendőrkézen a kifosztó

A kalocsai rendőrök egy napon belül azonosították és elfogták azt a fiatalt, aki elvette egy mozgásában korlátozott idős férfi pénzét.

Példás összefogás Liánáért

Példás összefogás Liánáért

Osztrák és magyar rendőrök fogtak össze egy jó célért a pünkösdi hétvégén.

Fogva tartotta volt párját egy zalai férfi

Fogva tartotta volt párját egy zalai férfi

Bántalmazta és fogva tartotta volt párját egy zalai férfi, akit őrizetbe vettek - közölte a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu oldalon.

Őrizetben az utazó betörő

Őrizetben az utazó betörő

Kezdeményezték a Hajdú-Bihar vármegyei tettes letartóztatását.

A melltartójában találtak drogot

A melltartójában találtak drogot

A rendőrök egy jászapáti nőt fogtak el a DELTA Program keretében, aki kábítószert terjesztett a településen.

http://ujhazak.com