LMP: a szélenergia ügyében meg tudjuk győzni Orbán Viktort

Az LMP készen áll arra, hogy az Országgyűlésben vitassa meg a szélerőművek használatának kérdését. Szóvivőjük, Gál József keddi sajtótájékoztatóján azt mondta: "minden állításunkról meg tudjuk győzni Orbán Viktort".A politikus azután beszélt erről, hogy a miniszterelnök a hétfői parlamenti ülésen azt mondta: a kormányon belül egyelőre nincsenek meggyőződve arról, hogy szükséges a szélenergia termelésének újraindítása, és szívesen veszi, ha a kérdést az Országgyűlésben vitatják meg.
    

Gál József szerint erre jó alkalom lenne pártja határozati javaslatának megvitatása, amelyben a szélenergiastop feloldását kezdeményezik. Emlékeztetett: 2016 óta lényegében tilos ilyen turbinákat telepíteni, hiszen a szabály szerint település határától 12 kilométeren belül nem állítható fel szélerőmű. Pedig az energiaválságban mindent meg kell tenni az orosz függőség csökkentése érdekében és minél nagyobb arányban kellene megújuló energiákra támaszkodni - érvelt.
    

Az LMP az embereket is arra kéri, hogy mivel "Orbánék csak az erőből értenek", minél nagyobb számban írják alá a párt erről szóló petícióját - tette hozzá. Idén nyáron ez már sikerült, hiszen több tízezer aláíróval és több ezer tüntetővel megakadályozták az "erdőírtó" rendelet végrehajtását - jegyezte meg.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Októberben folytatódtak a BKK-val közös járatellenőrzések

Októberben folytatódtak a BKK-val közös járatellenőrzések

A rendőrök többek között két körözött személyt is elfogtak a közös akció során.

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

A Siófoki Rendőrkapitányság eljárást folytat egy ózdi lakossal szemben, aki a gyanú szerint láncfűrésszel fenyegetett meg egy sofőrt egy kőröshegyi parkolóban.

Erdő közepében…

Erdő közepében…

A tiszakécskei rendőrök – a Nemzeti Védelmi Szolgálat jelzése alapján – vadkamera segítségével buktattak le két férfit, akik egy Tiszaalpár melletti erdős területen termesztettek kannabiszt.

Két nap után meglett az eltűnt férfi

Két nap után meglett az eltűnt férfi

A tatai rendőrök célzott kereséssel találták meg a 32 éves személyt.

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

http://ujhazak.com